Fénysugár szökik át az ablakon,
Megpihen ébredező arcodon,
Szemedre addig teríti melegét,
Míg az élet belé álom után visszatér
Szellő libben át a párkányon,
Fátylat húz elnyúló tested köré,
Addig sóhajt s jár táncot,
Míg áramlani kezd benned a vér.
Virágszirmok halmai bújnak meg egy
Elfelejtett, színtelen sarokban,
S addig ontják illatukat egyre feljebb,
Míg el nem veszik a reggeli kábulat.
S elmúlik a hajnal, vele az álmok
Lassan tovaszállnak,
Ébredsz, és éled a jelent, de
Minden reggel, a hűs levegőben
Én is ott leszek…
2 hozzászólás
Kedves Hayal!
Ahogy a verseidet olvasom, mindig az jut eszembe, hogy milyen természetesek, őszinték. Itt is szép az idill, amit leírtál, de az elejétől a vége felé egyre kevésbé "versszerű", döcögősebb lesz. a rímek kicsit erőltetettek, de a gondolat töretlenül végighullámzik.
Üdv, Mimóza
Köszönöm Mimóza az építő kritikát, igyekszem jobban odafigyelni a rímekre:-)Olvass máskor is, az ilyen jó tanácsokat mindig nagy örömmel fogadom!
H.