szunnyad a táj most,
vakuló szemmel
csillagra várók
közt állok az éjben…
Várok egy csillagra,
hullóra, szépre,
talán egy pillantás
igézetére…
Csendes surrogással
lebbenő madárra,
lángoló hajnalban
egy szem sugarára,
barna szemeidben
a pici virágra…
Ébren ér a hajnal
By Andrásszunnyad a táj most,
vakuló szemmel
csillagra várók
közt állok az éjben…
Várok egy csillagra,
hullóra, szépre,
talán egy pillantás
igézetére…
Csendes surrogással
lebbenő madárra,
lángoló hajnalban
egy szem sugarára,
barna szemeidben
a pici virágra…
11 hozzászólás
Az első sor túl erős lett a vershez képest, egymagában erősebb, mint az utána következő összes sor. Ami nem jó, de az biztos, hogy azt nagyon eltaláltad.
Üdv
Kösz, hogy olavastad.
Tudod, Michelangelo, amikor ezt írtam ..akkor a legkevésbé számított bármely verstani szempont….
hát így…
Vannak olyan pillanatok, amikor nincs idő figyelni
sem a külalakra, sem a rímelésre… ahogy cikáznak
a gondolatok, érzések, úgy kerülnek "tollvégre".
Gyönyörű a versed, örülök, hogy ismét olvastalak.
Ó de szép!!! "csak" ennyi…
Többet nem tudok írni…:)
Gyönyörűt írtál András! Öröm volt olvasni, többször is végig futottam e csodás idillen, majdnem el is merültem benne, oly vonzó:) kedves és szerelmes…nagyon szép!
Gratulálok:)
Ilyen dolgokra várni valóban csodás, mint ahogy a versed is az. Gratulálok!
Nagyon szép ez a "régi" versed András…
Gratulálok!
Gy.
Óóóó de szép,
Ez az elénk vetített kép!!!:)
köszönöm, hogy olvastátok
Gyönyörűszép! Nekem nagyon tetszett! szeretettel Andika
köszönöm, Andika:)