a gyertyalángok meghittre égetik a falakat
próbálom levakarni magamról a híg faggyút
forró minden, délibábban ég a világ
és én mégis reszketek, kékesek körmeim
aztán dermedek, a faggyú megszilárdul
szoborrá válok még a takaró is vaslepel
ha azt álmodom, mit senki sem mer
újabb gyufaszál serceg a sötétben
meggyulladni próbál de túl erős a szél
a falakról lekaparom a fehér meszet
begyulladnak ujjaim, miért nem érted
ne kérdezd, milyen fehér és hány oldal volt
ég a koszorú, égnek a giccsek, mint versek
dobog bennem Sylvia Plath, hogy I am
csak a következő gyertyáig látok el
idén nem jár hó. sem a kötelező csend.
4 hozzászólás
Szia Dorothy! 🙂
Szép, önmarcangoló vers ez… Érzem, hogy fáj benned valami mélyen, de azt (lehet nem olvastam elégszer, s bár átfutottam pár Plath-verset is) nem találom… Miért haragszol így magadra? Miért nem engeded el, ami fáj? Miért markolod úgy sziveddel? Egy pohár víztől is leszakad a karod, ha sokáig tartod magad előtt… még az üres pohár is! Akkor mit tesz őrzött kín a szívvel?
Mindemellett most is elvittek egy "szép" világba szóképeid, soraid. Köszönet érte 🙂 Kíváncsi vagyok egyre inkább: néha úgy tűnik, csak fájó dolgokról lehet mély, érzelmes verseket írni… és ez bizony tragikus 🙂 … Kíváncsi vagyok: mit hoz ki majd belőled, ha megengeded magadnak a boldogságot? Úgy túnik sokat tapasztalt vagy, (mélyről) hogyan látod majd a kitöltött szép élményeket?
Milyen fura: tetszenek az írasáid, ez a kissé elborult, abszurd világérzeted… s már most elámulok rajtad! … Mégis várok valamit… (nem el, puszta érdeklődéssel)
Szeretettel: Gabe
Kedves Gabe,
először, Sylivia Plath-tól a kedvenc idézetem a The Bell Jar/Üvegbúra című könyvéből van. (“I took a deep breath and listened to the old brag of my heart. I am, I am, I am.”)
Nehéz elmondani, csak versben tudom kiadni, mi az, ami történik velem, amit belül érzek. Ez a kérdés mostanában sokat foglalkoztat, hogy tudok-e igazán örömből is jót alkotni. Szerintem igen, volt már olyan írásom. De van valami, amit úgy érzek, magammal viszek, mint a szívverésemet. Néha hangosabb, néha halkabb.
Köszönöm a kritikát.
Kedves Doroty!
A fájdalom csorog a versedből. Csodálatos szavakkal! Átérezhetően megrendít, mégis élmény volt olvasni. Köszönöm!
Szeretettel: Ica
Kedves Ica,
Köszönöm a kritikát, remélem, azért nem fájt nagyon.:(