Nálad jártam, szép szerelmem,
karcsú derekad öleltem,
fehér kacsód, hamvas ajkad,
csókolgattam mindent rajtad.
Egész úton hazafelé,
csak bámulok magam elé,
hiszen bármerre is nézek,
nem látok mást én csak téged.
Mélyen, lelki szemeimben
tekinteted ragyog, kincsem,
mint fényes nap délidőben,
…napimádó lett belőlem!
Belenéztem két szemedbe,
attól estem szerelembe,
fáj a szívem, gyötör vágyam,
így szenvedek bús magányban.
Egész úton hazafelé,
csak bámulok magam elé,
rám kacagnak sudár lányok,
de én már csak terád vágyok!
8 hozzászólás
Ilyen a szerelem. 🙂
Marietta
Igen, kedves Marietta… Elvarázsolja az embert, elbűvöli, a szerelem rabja lészen, végül megbolondítja, mert még szabadulni sem óhajt… 🙂
Köszönöm az együttérzést! 🙂
Szeretettel: alberth
Bizony, ilyen a szerelem… mert még szabadulni sem óhajt tőle az ember, mert szeretni nagyon jó, nélküle az élet sivár, de lemondani sem tud róla!
Szép szerelmes vers, szeretettel olvastam: Kata
Köszönöm, Kata! Szeretem a szerelmes verseket, leginkább a lényegre törő, népies motívumú, magyaros hangzású kivitelben. Erre törekedtem…
Szeretettel: alberth
Szép szerelmes versedhez gratulálok!
Jó volt olvasni:)))
Köszönöm gratulációdat kedves Ica!
Remélem, tudok majd írni még hasonló hangzásúakat, amelyeket szívesen fogsz olvasni. 🙂
Szép, magyaros, ritmusos, "Petőfis".
Üdv,
Poppy
Köszönöm, kedves Poppy! Petőfi nálam az etalon, annak ellenére, hogy sok kiváló költőnk volt azóta is, de az ő versei a magyar lélek tükrei leginkább…
Üdv.: alberth