Száz megfagyott történet
potyog le a kőre,
az elnyomott fölébredt,
arca összetörve.
Leveti koszos rongyát,
az arcát mosdatja,
ragyog a falakon át
tavának tudata.
Fehéret húz magára,
s mindenét kitárja,
néz az álmod arcába,
alélva kívánja.
Szárnyakat bont melletted,
s bizalommal néz rád,
féltve őrizze kezed:
ez olthatatlan vágy.
12 hozzászólás
Kedves Andika, már régen olvastam töled, lehet az én hanyagságom. Nagyon tetszett a versed, szépek a képeid és valóban, eggyüt álmodni a leg jobb.
Üdv: József
Köszönöm, hogy itt jártál, én mindig örülök annak, ha olvasod verseim. Hanyagság? Ugyan már! 🙂 Akkor olvasol verseket bárkitől, amikor időd engedi! :)) Köszönöm!
Szia!
Őrizd meg a drága kincsedet, hogy továbbra is együtt álmodhassatok, és szép versek születhessenek belőle.
Rozália
Köszönöm, kedves Rozália! Igyekszem vigyázni rá! 🙂
Csodás üzenet ez a versike, a Te Drága Kincsednek!:)
Gratulálok Andika, nagyon tetszett!:)
Örülök, hogy tetszett a vers, köszönöm, hogy itt jártál! 🙂
örülhet a Te Drága Kincsed, kedves Andika:)
Örül neki és az a jó, hogy érti minden sorom, nem szükséges neki hozzá magyarázat! 🙂 Köszönöm, hogy olvastad
Kedves Andika!
Látom, te is szerelmes vagy:) Őrizzétek egymást féltve még nagyon sokáig!
Üdv: Borostyán
Én állandóan az vagyok 14 éves korom óta, mindig van valakibe szerelmes lenni. Bár így utólag belegondolva, egy-kettő volt csak az. Az IGAZI most van itt, most jött el az idő, hogy megérdemeljem. Valaki sosem jut el eddig! :))
Andika kedves!
Az álom így együtt gyönyörű lehet…
Tartson még soká, kívánom Neked! 🙂
S írj sok ilyen szép verset!
Jó is az, ha van kivel álmodni:)))