Lassan búcsúzik a megdermedt berek,
még pelyhet sírnak a kéklő egek.
A föld szíve még zavartalan dobog,
kél az élet, forrás fürgén csobog.
Lepel alól kandikál a hóvirág,
kibújnak a rügyek, kolóniák.
Félszegen előbújik a napsugár,
lassacskán véget ér a február.-
Csavargó tovább rója a szokott utat,
tán jut egy cafat, ha kukában kutat.
Lassan lekerül róla a nagykabát,
már pír hatja át lila ajakát.
Lelkét halvány reménysugár járja át,
már- már elhagyja az ivászatát.
A szállón megmosdik, tiszta ruhát vesz,
szilánkosra tört szívén erőt vesz.-
Bimbót bont az aranyvessző, a barka,
nyílik virág, minden tarka- barka.
Keringőznek lepkék a dús, zöld réten,
hazajött a fecske, röppen az égen.
5 hozzászólás
Kedves Suzanne!
A tavaszi napnak valóban ilyen a varázshatalma. Még a csavargóra is – ez különösen tetszett.
Szeretettel:
Ylen
Köszönöm szépen az olvasást és kedves szavaid: Zsuzsa
De jó! Köszönöm szépen! 🙂
Kedves druszám 🙂
Kellemes, lágy tavaszköszöntő sorok.. bárcsak itt lenne:)
Tetszett a versed 🙂
Szeretettel: Zsu
De jó! Köszönöm szépen! Zsuzsa