Ma még az asztalon egy kép,
Holnap már a szemétbe vele.
Ma még a szívemben,
Holnap már ott van a helye.
S persze hallgatom megint,
Az én hibám az egész.
Hogy a gyűrött paplanunk közül,
Már máshoz mész.
Igazából nem is értem,
Miért e bú megint?
Az arctalan emberek képe,
Nem változik, évszak szerint.
Táncol a tűz, mit táncol,
Lángol, Vihar, Orkán
Mi járja át szívem s szobám – mondta.
S kicsit meg is esett rajta szívem.
De csak üde színdarab mit játszottak nekem.
Hát nem baj, eggyel több vagy kevesebb,
Ugyan már, ismét egy papír mi csak a tollra vár.
Írom én is saját kis versemet,
S boldogan látom a tied, már más írja meg.
Egy emlék az asztalon
By Londonman