Legurulnak a hengerek.
Gyalulják a dombtetőket.
Csúf testük alá tepernek
mindent, élőt és holtat egyaránt.
Megindulnak a seregek,
hogy megsemmisítsék őket.
Ám minden katonát levertek –
Vérük folyt az útjuk mellett.
Tornyosulnak a fellegek,
hogy füsttel fojtsák meg őket.
Ám minden eget levertek –
darabjaik az út mentén hevernek.
Már vágtáznak a hengerek.
Széttapossák a bensőket.
Csúf testük alá temetnek
mindent, bölcsőt, koporsót egyaránt.
Elszántak a könnyező emberek.
”Megállíthatjuk még őket!”
Ám kínt folyatnak a lélek-szemek.
Mert nem győzik le a rémtevőket.
Harcba szállnak az egerek.
”Mintha megölhetnék őket…”
Ám csupán egyet sepernek
s halva a távolba elvesznek.
Iramodnak a hengerek.
Eltörölve szép időket.
Csúf útjuk alá veretnek
mindent, semmit, világot egyaránt.
Felocsúdnak a hengerek.
Most inalnak értem – „Nem győzőm le őket!”
Teljes lényben remegek.
Felveszem vértem – rám vár az utolsó tett!
Szembe, ellenem a hengerek
Szaladnak, loholnak fürge láb.
Egy lépésnyit jobbra csupán ennyit teszek.
Hadd rohanjanak mindnyájan tovább!
Meg nem állíthattuk mi ezeket!
Úgy gurultak e hengerek.
a pusztítás jutalma övék lett:
Elnyelték őket a tengerek!
( A mű az ABC pályázatra készült)