Egy megüresedett címlap…

Átfonta testem a fanyar félhomály…
megnémult kételyekkel szorít…
A kódolt kínok és mások kínjai között
színlelt játékok, csillagködök….
Nincsenek érvek és nincs cáfolat….
Jussom csak a százráncú rágalom,
s a be nem tartott ígéretek,
egy üresen maradt címlapon.
Sikeres cselszövések, szánandó aritmiák…
veszett és elvesztett küszködések…
s a szabálytalan szabályok sora.
A DNS- sé tömörült gének
felett csillagok nem ragyoghattak soha.
Csak az ébredő nap, s a hitem
volt kapaszkodó
a fekete fehér képeimen
kicsi volt a méret , kicsi volt az átfogó.
Csaponganak bennem az igaz
vagy hamis szillogizmusok
a dicsérő, vagy káromló jambusok…
Hányszor tagadtál meg engem…
s tagadtad meg a sorsodat…
hányszor kellett néznem,
hogy megtaposnak
és ezt te hagyod…
Hányszor kellett becsuknod az ablakod
mert kintről istentelen szitok szavak szálltak…
Hányszor kellett újra kezdeni,
hogy megbocsássak….
Újból és újból hinni a nagyváros zajában
a közelségben és a sodró távolságban…
Szutykos lábnyomok mindenütt…
s érthetetlen mellébeszélések…
Gyorsan múlnak a napok
gyorsan múlnak az évek
de a sejtések valódiak.
Menned kell, nincs ami visszatart…..