Egy nehéz nap után

Szárnyaim elnehezültek már,
szaladok egy hulló csillag után.
Izzadok, és fájni kezd a lábam,
forrón, sósan egyetlen folyam
az arcomon, egyetlen pillanat
a fájdalomból sajtolt félelem.
Messze repülni én nem merek.
A szó, a nyár és a hideg remény
tovább visz a lét bús peremén.
Ahogy az élet pengeti a perceit,
még érzem az illatos rét szagát,
még látom, kinyílott a hóvirág.
Derűs hajnalon fecske csicsereg,
agyamban összeáll a földi rend.
Zsibbadt ereimbe visszatér a lét.
s majd megteremti saját édenét.