Tegnap még illatodban fürdött a napsugár
És körüludvaroltak bódult lelkű méhek
Szépségedért annyit kértél csak csupán
szeretnéd, ha mindig szeretnének.
Veled ébredt szerelem és gyúlt remény
Boldogságnak ékessége voltál
Szirmaidban szólt a legszebb költemény
Többet mondtál a kimondott szónál.
Mégis, mégis eldobott az a szép kéz,
Öröm- szineidből elillant az élet.
Folyó partján, csak halálodat nézték,
És minden álmuk akkor semmivé lett…
8 hozzászólás
nagyon szép kedves barnaby! Mintha visszatértél volna a gyökerekhez, azaz a klasszicista klasszikusokhoz. Régi, szép, tiszta nyelvezet, finom sodrás, igényes rímek, dallam, üzenet, a vége lett mintha jelenkori drámai, de ez is jól állt a versnek, azaz letagadhatatlanul mai.
gratulál Grey
Úgy szintén neked is Grey az olvasást, és az elemzést is. Üdvöm :B:)
Kedves Barna!
Szép versedet nagy-nagy tetszéssel olvastam. "A" rózsaszál, mint szimbólum örök, de "egy" rózsaszál mulandó. S az ember oly hálátlan. S még egy gondolat – a rózsaszál halála a szerelem halálának hű szimbóluma, ezek tökéletes képek.
Szeretettel: Laca 🙂
Köszönöm Laca, az értő-és érző olvasásodat. örömmel vettem a tetszésedet. Üdvözöllek:B:)
Kedves B.
Tetszett nekem is, nagyon is!
Szeretettel gratulálok: Ica
KöszönömIca, hogy olvastad, és tetszett is a vers. Örültem a látogatásodnak. Üdvözöllek:B:)
Ez művészien tökéletes.
Nagyon köszönöm Andrea az elismerő szavakat. Örülök a véleményednek 🙂