Egy szabályos, rendezett négyszög az élet
És benne én, az ember, oly keveset érek
Ahogy a kocka gurul lefelé a lejtőn
Én dobálva érzem magam egy hatalmas felhőn
Néha puhán esem, néha kemény a talaj
Magamba marok, néha más engem mar
Foszlik a bőröm, darabokra esem szét
És amikor a kocka a lejtő aljára ér
Ott szétesik a kép