Egy szegény árva

A minap sétáltam kicsiny kis utcánkban,
S meglepődve látttam egy helyen mily sok ember van.
Gyorsan odaszaladtam megnéztem mi lehet,
Siralmasan sikoltottam föl hogy az emberek nem tehetnek ilyet!!!
Ott feküdt egy szegény árva,
Vér folyt fejéből az aszfaltra.
S láttam hogyan száll ki téstéből az élet,
Szemének pillái búcsút mondanak e térnek.
Ebben a pillanatban a többség nem tekintett a halálra…
De annál több időt fordítottak a magyarázkodásra!
Azt latolgatták az igazságot hogy rejthetnék el,
Bár nekem az elejétől kezdve világos volt mint a tenger.
Ez a szegény pára,
Koldult de hiába…
S mikor nem ment el,
kőt vágtak hozzá, mi fejét találta el!
Pedig ő csak vacsorára kért…
S létével fizetett… de miért???