Megérint szelíden az est,
A lelkemben vágyakat fest.
A négy fal ma nem tarthat itt,
Mert a sötét felszabadít.
Simogató szép szavára,
Kiszállok az éjszakába.
Csillagok mosolyognak rám.
Ha gondolatom hallanák…
Alszik a lehullt falevél.
A szél bánatos, keresgél,
A csend díszes asztalánál
Végül boldogan talál rám.
Egyedül a vak sötétben,
Sétálok titkos ösvényen.
12 hozzászólás
"A csend díszes asztalánál
Végül boldogan talál rám."
Ez igazán szép sor, és persze a versed maga is tetszik.
Olykor rám jön, hogy a címekkel macerálok. Ma ez már a második. Én szívem szerint a Titkos ösvényen címet adnám neki.
Köszönöm szépen!
Titkos ösvényen?-nem is olyan rossz…:)
Egy érdekes, méla hangulatot tudtál verseddel maradéktalanul átadni. Ez az erőssége!
Kedves Irén!
Köszönöm!Ez volt a célom:)
Üdv:Pityu
Szépek a rímeid és tetszik az írásod is!
Szeretettel gratulálok! Lyza
Köszönöm kedves Lyza!
Üdv:Pityu
Varázslatos hatása van estnek, nagyon jól leírtad.
Gratulálok, Judit
Köszönöm Judit!
Üdv:Pityu
Kedves Pityu!
Különleges, rejtélyes, mégis nyugalmat áraszt versed. Dallamossága és a rímjeid is tetszenek.
Üdvözlettel: Zsóka
Kedves Zsóka!
Köszönöm szépen kedves szavaid!
Üdv:Pityu
Ritmusos, jó kis vers ez. A második versszak rímelése bicsaklik csak meg egy kicsit. Szép pillanatkép, a végére valamiféle "csattanót" vártam volna. valamit, hogy miért indultál el otthonról, mi az a titkos ösvény, mert így rejtélyes maradt bár, de nem az a rejtély, amit az olvasóra rá lehetne bízni megfejtésre. "Vak sötét" – hiszen világítanak a csillagok. :)) Én a helyedben a címet változtatnám meg (szerintem nem a "sötétség" a mérvadó a versben), illetve a befejezést. (Az egyedüllét sincs megmagyarázva.)
Mindezek ellenére tetszett, ígéretes alkotás.
Köszönöm szépen!
Megfontolom szavaid…
Üdv:Pityu