Testemben érzem szíved lüktetését,
Véred vad folyója csorog ereimben.
Apró ráncaid az Én arcomra vésték,
Fájdalmadat Én tartom kezeimben.
Magadra Te nézel sötét szemeimben,
Mintha csillogó tükörbe tekintenél,
Téged képzel el és formál minden,
Mintha sűrű gipszbe Engem merítenél.
Most már elég! Csak saját magad légy!
Egyek vagyunk, összeolvadt lényünk,
Kiválok belőled, saját arcot végy,
Engedd, hogy ragyogjon sárga-lila fényünk.
Különben mindketten elégünk.
S mindörökre végünk.
2 hozzászólás
Csillag! Ez….azta! nagyon-nagyon tetszik, olyan jók a képek, hogy ámulok!
“Magadra Te nézel sötét szemeimben”, különösen tetszik, de az egész együtt is. Köszönöm, és gratulálok!
Ölellek
Szia Hajnalcsillag! Nekem is nagyon tetszik a versed, csak így tovább! Tényleg ügyesen használod a k.képeket is! Puszi: Betty