visszhangzik az éj,
a felhők szegélyén
fennakadt a fény
a múlt mosolya
mindig édesebb,
a jövőt látcsővel
hiába kémleled
szívdobbanások
-tadamtadam-
foszló öntudat,
bánat, parttalan
egy lépés, vagy kettő,
oly mindegy nekem,
nincsen már jövendő,
múlt a jelenem
4 hozzászólás
A jövőt valóban nem tudhatjuk és az is igaz, hogy a múlt, vele az emlékek lehetnek édesek, kinek mi jutott. De, azért a mában élünk, a jövőnek.
Nagyon tetszett a versed.
Üdv: József
Kedves József!
Köszönöm, hogy olvastál, és köszönöm, hogy tetszett…
A tartalom időről időre visszatérő érzésem leképezése – most épp nem aktuális (de ismerve az én formámat, ez csak átmeneti :S)
Szeretettel: Éva
Kedves Éva!
Eléggé taposómalom lett az életünk, de azért ott bújkál a fény is:-)
Szép vers.
Szeretettel
Emese
Néha én is hasonlóan érzek…
Tetszett, nagyon szép vers!:)