Hiába vetíti vásznára az éj,
csillagok éltető fénye nem talál
minket az örök szerelem oltárán,
bár kapaszkodom, de visszahúz a mély.
Alkony borul rám s kezemből kiúszik
a remény, mint egy gyűrött papírhajó,
feledésbe merülni volna most jó,
kacag rajtam az idő, mert nem múlik.
A templom harangja igazat kongat,
szíved felé egy újabb lépést tettem,
s a perc belénk, tavasz-varázsport oltat.
Szivárványunk kapuja alatt lettem
örökifjú veled. S mit hoz a holnap?
Egymásnak egymást, szépséges szerelmem!
11 hozzászólás
Mindi8g elvarázsolsz a soraiddal. Nagyon szépen írsz Zsolti. Gratulálok!
Szeretettel:Marietta
Kedves Marietta!
Köszönöm szépen!:)
Nem is vagyok varázsló!:)))
Barátsággal:Zsolti
"Egymásnak egymást", ennél több nem is kell.
Szép vers, Zsolti.
Barátsággal
Emese
Kedves Emese!
Köszönöm szépen!
Bizony, ennyi kell!
Barátsággal:Zsolti
Látom jön a tavasz! Egyre több a szerelmes vers! A tied is gyönyörű!
szeretettel-panka
Kedves Panka!
Köszönöm szépen!
Igen, látom, már jön!:)))
Barátsággal:Zsolti
"A templom harangja igazat kongat,"
Nagyon rácsodálkoztam erre a mondatra. Eredeti és izgalmas.
Kedves szusi!
Köszönöm szépen!:)
Barátsággal:Zsolti
Kedves Fél-X!
A vers végére megérkezett gyűrött papírhajód, a remény; érdemes volt az az újabb lépés. Csak így tovább, kell az öröm a szívnek.
Üdv,
A.
Kedves Zsolt!
Örülök, hogy ilyen csodálatosan érzelmes gondolatokat leltem,
pláne szonettben!!! 🙂
Szeretettel olvastam: Tünde
Kedves Zsolt!
Nagyon szép a versed, mint mindig!
szeretettel-panka