Meghasadt világ szigorú szemmel,
Közel és távol… mindenhol ember,
Fájdalmas arcok, sebzett szívek szerte,
Mélység, mely húz lejjebb csak egyre.
Kiábrándult tekintet hasít mélyen beléd,
A földön csak éhség és nyomor tárul eléd,
Hogy lehet, hogy mindenütt emberek halnak?
De aki tudja a választ… kínzóan hallgat.
Hallgat, mert érzi szörnyű tette súlyát,
Nem is sejtheti a halandók búját.
Hamis igazságot elhitetni akar,
Arcán álarccal, mely álnokságot takar.
S mikor a fájdalom már a végsőkig éget,
És nem ismeri fel senki a jót s a szépet,
Akkor talán végre megszűnik a nyomor,
Káosz felett egyszer ismét béke honol.
S ha a rút valóság szebbé válik majd,
Az arcokon a mosoly új virágot hajt,
A boldogság magja megerősödik egyszer,
Az élet akkor megint gyökeret ver.
Gyökeret, mely erős és elpusztíthatatlan,
És akkor kimondható lesz majd… a kimondhatatlan!
10 hozzászólás
Gratulálok, nagyon megkapó a versed, a világsors megfogalmazása hatalmas érzés. Eszközeidben is színes, gondolatébresztő művet írtál, és tetszik, hogy mindezt kerek mondatokkal tetted.
aLéb
Szia Angelface!!
Nagyon tetszik! Te is azt próbálod megfogalmazni, mint én, a világról kialakult kép, a nyomor, ilyenek… Csak én máshogy. De nekem nagyon tetszenek az írásaid!
Üdv, Kini
A Te verseid is nagyon-nagyon jók! Köszönöm a hozzászólásodat is, sokat számít nekem!
Üdv
aLéb!
Köszönöm a hozzászólásodat, és örülök, hogy tetszett!
A.
Kini!
Hmm. Igen azt hiszem néha igencsak egy húron pendülünk!
A.
Kata!
Elismerés számomra a hozzászólásod. Azt hiszem egyszer nagyon szeretnék úgy írni, ahogyan Te már most is teszed.
A.
Szerintem a versed egyben gyönyörű és megrázó. Nagyon tetszett, különösen az első versszak és az utolsó két sor. Egyébként a Bibliára emlékeztet.
Kedves Ginevra!
Örülök, hogy így érzel, és köszönöm, hogy olvastál.
A.
Kedves Angelface!
Csodálatos és megrendítő a versed, egyszerűen lenyűgöztél vele. Gratulálok!
Andika
Nincs mit hozzáfűznöm, az előző hozzászólásokban
már mindent leírtak, csak ismételni tudnám
de azt nem akarom.
Szirom