sokszor cserbenhagynak a nagy gondolatok
s bizolytalan percek
órák szaporodnak
nem látom
találom
szálát a gondolatnak
kifejezni egy-egy egyszerű fogalmat
elképzelni magam előnyös helyzetben
támadó pátosszal nézni csak előre
máskor meg a tudat
ráirányít egy bizonyos pontra
és élesen látom az okokat
egy kis pillangó röptében
méhecskék zümmögő lényében
itt-ott a madárdal
a jóillatú szellő
messze földről mesél
…s lassan tudatomnak
kicsiben és nagyban
bujdosó kérdését
a létnek megadja
játsszátok a királyt
az élet óhaj és kétség
szorongó lépés a percek lépcsőjén
a szerencse néha
kezünkbe nyomja játékszerünket
játsszatok mondja
még új a fazonja
úgyis jön a hajsza
s csipetnyi morzsa nektek is kijár
néhány pillanatra fel a dobogóra
játsszátok a királyt
helykeresés
az ember bennem helyet keres
messze elment magától
´épp hogy sejti merre jár
összefolyik az egész nap
jaj de sokan parancsolnak
és az mindig előnyt lát
magamra nem marad sokszor
csak pár ködös „no most“
fáradtság után
miért hisznek ha bólogatok
nem látják fáradt arcomon
hogy ez csak „muszáj"
mi lesz ha kiszárad bennem
ami után eddig mentem
egy életen át
az a pár kis gyenge hajtás
alig él meg ott a sziklán
merre sorsom kergetett
39 hozzászólás
Kedves Sailor!
Ismét egy nagyon kereső verscsokor… Megvan minden ám..a helyén. 🙂
S a sziklán is megélnek a hajtások, ha ott van a helyük.
Bennem mindig az a kérdés, hogy én vajon a helyemen vagyok-e….
Köszönöm, hogy olvashattam verseid!
Szeretettel: gleam
Kedves Gleam!
Köszönöm szépen,hogy meglátogattál!
Nagyon jól feltetted a kérdést:
" hogy én vajon a helyemen vagyok-e…. "
Ezt nagyon sokan kérdezik maguktól!
A sziklán nem könnyü,de ha a sors nem nyujt
más kiutat,meg kell kapaszkodnunk,gyökeret
ereszteni!
Igazán örültem jöttödnek!
Szeretettel:sailor
Szép napot!
Kedves sailor!
Amíg élünk, sosem lehetünk teljesen bizonyosak abban, hogy a helyünkön vagyunk. Esetleg pillanatnyi felvillanás jelezheti, hogy no, most talán, aztán mozdul a világ, s benne mi is. Bizony, gyakorta föltesszük, kimondva, vagy csak gondolva a kérdést:
"mi lesz ha kiszárad bennem
ami után eddig mentem
egy életen át"
Hát ezt ki-ki maga válaszolhatja csak meg, de mindaddig, amíg felvetődhet egyáltalán ez a kérdés, nem reménytelen a helyzet, és az ügy!
Az életünk kérdéseit taglaló versedhez gratulálok!
Baráti üdvözlettel: pusztai
Kedves pusztai!
Köszönöm szépen értékelésedet!
Jól látod,hogy nem lehetünk biztosak,hogy
a helyünket megtaláltuk!
Szinte egész életünkben ezt keressük.
…és ezt is jól látod:
"Hát ezt ki-ki maga válaszolhatja csak meg, "
Örültem jöttödenek!
Barátsággal:sailor
Szép napot!
Kedves pusztai!
Köszönöm szépen értékelésedet!
Jól látod,hogy nem lehetünk biztosak,hogy
a helyünket megtaláltuk!
Szinte egész életünkben ezt keressük.
…és ezt is jól látod:
"Hát ezt ki-ki maga válaszolhatja csak meg, "
Örültem jöttödenek!
Barátsággal:sailor
Szép napot
Kedves Sailor!
Meghatódva, megilletődve olvasom verscsokrodat. Hasonló, sőt azonos gondolatok de sokszor születnek bennem is. Nagyon szépen leírtad, láttatóan. Mindhárom darabbal azonosulni tudok, szívemből szólsz.
Laca 🙂
Kedves Laca!
Köszönöm szépen figyelmedet!Megtisztelsz!
Igazán jól esett,hogy mindhárom darabbal azonosulni tudsz!
…és hogy azonos gondolatok születnek benned is.
Örültem jöttödnek!
Üd:sailor
Szép estét!
Kedves sailor!
Ez a koszorúd is sokat mesél, sok mindent elfogad, vagy hiányol, vagy éppen lázad valami ellen. Így vagyunk mindannyian, ilyen érzések, gondolatok tartanak fogva bennünket.
Tetszik az a rész, amikor azt mondod "játsszák a királyt". Eleink örültek, amikor megszabadultak a királyoktól. Most nincsenek királyok, csak olyan emberek vannak, akik játsszák a királyt. Tehát, mi változott?
Na és a "muszáj" bólogatás? Nagyon találó.
Remekül sikerült ez a hármas koszorúd is. Gratulálok!
Szeretettel,
Ida
Kedves Ida!
Köszönöm szépen jöttödet!
Nagyon jól látod:
"Most nincsenek királyok, csak olyan emberek vannak,
akik játsszák a királyt. Tehát, mi változott? "
Mennyire igaz!
"jaj de sokan parancsolnak
és az mindig előnyt lát "…és ehhez kell igazodnunk!
Szeretettel:sailor
Szép estét!
Szia sailor! 🙂
Nagy ívet fut be ez a csokor. Önmagadból indulsz, a második részben nyitsz a világ felé, majd visszatérsz a kiindulóponthoz, és nyitva hagytad.
Tanulságosak a verseid. Mindenki megtalálhatja bennük saját magát valahol, ez gondolkodásra késztet.
A több költői kérdés kiváló eszköz a kimenetelnél, hiszen válaszadási "kényszert" szül, emiatt sokáig visszhangoznak soraid.
Én is eltűnődtem a gyenge hajtások sziklalétén. Akár ott is meg lehet élni, de megfelelő táptalaj hiányában egyetlen növény sem képes sokáig életben maradni.
A kérdésekre adott válaszok között – emberekkel vonva párhuzamot – szerepel, hogy érdemes-e letelepedni a sziklák között, vagy olyan környezetbe igyekezni, ahol a "gyenge hajtás" felerősödhet, pompázhat, és tovább gyönyörködhetnek látványában. Hosszútávon az önfeláldozás nem célravezető, mert egy élő növény jóval többet nyújthat, mint egy idejekorán elhervadt.
Sok gondolat kelt bennem. Köszönöm! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Köszönöm szépen nagyon értékes hozzászólásidat!
Igazán örülök,hogy tanulságosnak tartod írásaimat
Annyi de annyi minden történik manapság,hogy szinte
nehéz,nagyon is nehéz véleményt alkotni a dolgokról!
A sok felháborító hir,szinte mindenhol,hat az egyénre!
Nehezek ilyenkor a poz.töltésü írások!
Azt a részt:´letelepedni a sziklák között´is.ilyen érzések szülték!
Igazán jól estek részletes és értékes gondolataid!
Elemzéseid!
Eröt adnak!
Köszönöm szépen!
Szeretettel:sailor
Szép estét!
Szia Sailor! Sokszor cserbenhagynak a nagy gondolatok, írod. Téged is? engem mindig! 🙂 Szívemből szólsz!máskor meg a tudat
ráirányít egy bizonyos pontra
és élesen látom az okokat
egy kis pillangó röptében
méhecskék zümmögő lényében
itt-ott a madárdal
a jóillatú szellő
messze földről mesél
…s lassan tudatomnak
kicsiben és nagyban
bujdosó kérdését
a létnek megadja
Ez a gondolatsor megragadott!!
Megyek tovább a 2. vershez!
Szia Bödön!
Köszönöm szépen értékelésedet!
Itt jót mosolyogtam:
"Sokszor cserbenhagynak a nagy gondolatok, írod.
Téged is? engem mindig! 🙂 Szívemből szólsz!"
Igen,sikszor nehéz rákoncentrálni a dolgokra a sok
mindennapi teendök közt,nemhogy nagy gondoltokkal
küzdeni.
Azok negyon ritkák!
..de néha jönnek maguktól:
"egy kis pillangó röptében
méhecskék zümmögő lényében "
Köszönöm jöttödet!
Üd:sailor
Szép napot!
várlak
egyszer így, máskor úgy
Sailor így van mindenkinél, vagy egyszer így lesz. Ez vagy korábban érkezik, vagy késik, de eljön.
Van úgy nekem is, hogy keresem kutatom a szavakat, aztán mikor nem várom hirtelen ott van, na akkor kell gyorsan bezárni a tenyeredbe.
néhány pillanatra fel a dobogóra
játsszátok a királyt
Juthat egy percnyi figyelem annak is, aki nem érdemli meg.
Tömörített pár sorban. Remek.
helykeresés
Roppant jól összeszedted, de nekem szomorú a versed.
Ölelésem
Szia Edit!
Nagyon örültem Neked!
Kösönöm értö hozzászólásodat!
Ezt jól látod:" Ez vagy korábban érkezik, vagy késik, de eljön."
Néha kissé nehéz rá várni,de annál jobban örülünk neki.
A másodiknál,igen:"Juthat egy percnyi figyelem annak is, aki nem érdemli meg."
Manapság szinte azok kapják a figyelmet,akik nem érdemlok meg,a hangoskodók,
türelmetlenek,és és…
Igen,nem vidám a vers,de nehéz ma vidámakat írni!
Köszönöm szépen jöttödet!Örültem Neked!
Legyen nagyon szép napod:sailor
Tudom, hogy nehéz vidáman írni mostanában. Lesz ez másképpen is meglátod, csak írj!
Szia Edit!
Nagyon szépen köszönöm a biztatást!
" Lesz ez másképpen is meglátod, csak írj! "
Legyen nagyon szép napod!
A legjobbakat:sailor
Szia Sailor! Annyira jellemző ez a leírás:
úgyis jön a hajsza
s csipetnyi morzsa nektek is kijár
néhány pillanatra fel a dobogóra
játsszátok a királyt
Milyen az élet?
Milyen a mennyország?
Jézus mondta, olyan, mint a mustármag.
Az élet pedig, ahogy Te írod, óhaj és kétség.
Fény és árnyék, kétség és remény, mondja Lucifer a Tragédiában.
Költészet! Igen. Tükör, melybe belenézve látjuk világunkat!
Folytatom!!!
Szia! Bödön1
Szia Bödön!
A másodiknál jól látod,az életet nehéz definiálni!
Néha minden ´megy´,máskor meg szinte minden´elakad´.
Hozzá jön,hogy sokan ´eljátszák´az életet!
Söt többnek tartják magukat másoknál,több jogot,
elönyt,elimerést akarnak,sokszor meg nem érdemelten.
Nem könnyü eligazodni!
Örültem nagyon értö hozzászólásodnak!
Szép napot:sailor
várlak
Kedves sailor! Ez a versed is gondolatokban gazdag, mélyértelmű. Szorongó lépés a percek lépcsőjén-ez nagyon jó, különösen tetszik. Gratulálok, barátsággal: Madár.
Szia Madár!
Köszönöm szépen ,hogy meglátogattál!
Örülök,hogy gondolatokban gazdagnak látod!
Az hogy az élet:"Szorongó lépés a percek lépcsőjén"
tényleg az,minden lépés a kiszámithatatlanba megy!
Barátsággal:sailor
Szép napot!
Szia Sailor! Helykeresés? Találó. Vannak sorsok….nem könnyű!
mi lesz ha kiszárad bennem
ami után eddig mentem
egy életen át
-ilyen kérdések vetődnek fel!
Jól jellemzi a következő sor is:
az a pár kis gyenge hajtás
alig él meg ott a sziklán
merre sorsom kergetett
Vajon mit talál a vándor????
Nagy vers!!!
Gratulálok, Sailor! -én
Szia Bdön!
Köszönöm szépen hozzászólásaiadat!
A ´helykeresés´ben a mindennapok rutinos
menetét próbáltam kimutatni!
A sok kötelesség,munka ésés utan,magunkra nem
sok idö marad!
Örültem jöttödnek,nagyon sokat jelentenek hozzászólásaid!
Üd:sailor
Szép napot!
Kedves sailor!
Verseid igazán megindítóak! A 3. hoz írnék néhány gondolatot.
helykeresés
az ember bennem helyet keres
messze elment magától
´épp hogy sejti merre jár
összefolyik az egész nap
jaj de sokan parancsolnak
és az mindig előnyt lát
magamra nem marad sokszor
csak pár ködös "no most"
fáradtság után
miért hisznek ha bólogatok
nem látják fáradt arcomon
hogy ez csak "muszáj"
mi lesz ha kiszárad bennem
ami után eddig mentem
egy életen át
az a pár kis gyenge hajtás
alig él meg ott a sziklán
merre sorsom kergetett
Igen az ember, az emberiség elment messze magától, s helyét
alig leli. Fáj ma élni, s látni a sok szenvedést magunk körül.
Sajnos tényleg a legtöbben parancsolni akarnak, s mégis a sok
tanultság mellett is kínlódnak érzelmileg főként a vezetők és a
vezetettek, mert az embernek nincs megadva, hogy igazságosan
tudjon uralkodni…. Folyt.
Kedves Zoltán!
Köszänöm szépen jöttödet!
Nagaoyn jól látod a dolgokat!
"Sajnos tényleg a legtöbben parancsolni akarnak, s mégis a sok
tanultság mellett is kínlódnak érzelmileg főként a vezetők és a
vezetettek"
Mennyire igaz!
Köszönöm az idézetet és hogy megindítónak találtad!
Barátsággal:sailor
Szép estét!
Folyt…
Ezért ilyen gyötrelmes a világ állapota, mert önjelölt és sokszor
nem jó indulatú emberek irányítanak egoista módon. S az emberek
követik őket a maguk vesztére. Ez miatt is rengeteg az érzelmeiben
elveszett boldogtalan, valódi útját, s célját nem megtaláló ember.
A Biblia igazi és tiszta utat, célt mutat, de az emberek többsége
nem keresi annak értékét, s értelmét, mivel talán ósdinak tartják
s inkább járnak az önmaguk büszkeségén állandóan falakba ütközve.
S inkább szenvednek konokon, mint a tiszta Isteni forráshoz a
Bibliához fordulnának tanácsért.
Sajnos minden embernek meg kell tanulnia akár a maga kárán is,
hogy Isten nélkül minden hiábavalóság az életben. S az van amit
e versedben írsz.
Kell akarni megismerni az élet igazságát, s akkor minden szép, s
gyönyörű lesz, bármilyen is a világ, mert Benned béke lesz reményben,
igaz reményben.
Szeretettel Zoltán Kaposvárról!
folyt
Nem lehet semmit hozzá tenni,nagyon jól
elemzed a dolgokat!
"Ezért ilyen gyötrelmes a világ állapota, mert önjelölt és sokszor
nem jó indulatú emberek irányítanak egoista módon."
Nagyon örültem jöttödnek!
Barátsággal:sailor
Szép estét!
folyt
Nem lehet semmit hozzá tenni,nagyon jól
elemzed a dolgokat!
"Ezért ilyen gyötrelmes a világ állapota, mert önjelölt és sokszor
nem jó indulatú emberek irányítanak egoista módon."
Nagyon örültem jöttödnek!
Barátsággal:sailor
Szép estét!
Szia!
Már előbb is olvastam, most tudok írni erről a hármasról. VAlóban a gondolatok sokszor engem is cserbenhagynak, elillannak. A helyünket keressük, aztán, ha úgy alakul, akkor tán meg is találjuk. A gyengének tűnő hajtások, nem mindig azok. Képesek meg- fennmaradni. Üdv hundido
Kedves Hundido!
Köszönöm szépen értékelésedet!
Igen a helyünket keressük és nem könnyü megtalálni azt
A sok igazodás közben alig jut idö magunkra!
Örültem jöttödnek!
Szép estét:sailor
Kedve sailor!
Így vagy úgy, de ezt el kellett olvasnom.
🙂
Erős gondolatok. Mély emberkeresés, egy belső "quo vadis".
Különösen ez tetszik:
"mi lesz ha kiszárad bennem
ami után eddig mentem
egy életen át
az a pár kis gyenge hajtás
alig él meg ott a sziklán
merre sorsom kergetett"
Köszönöm.
Szeretettel: Szabolcs
Kedves Eferesz!
Köszönöm szépen látogatásodat!
Nagyon örülök,hogy így látod:
"Mély emberkeresés, egy belső "quo vadis".
Legyen szép estéd!
Szeretettel:sailro
Kedves Sailor!
"néhány pillanatra fel a dobogóra
játsszátok a királyt" és
"magamra nem marad sokszor
csak pár ködös "no most""
Ezekkel a gondolatokkal most nagyon együtt tudok érezni. S mintha az idő múlásával egyre kevesebb lenne az a néhány pillanat. De ami van, ami jut, azt kell bölcsen felhasználni, hogy életben tartsuk azt a "pár kis gyenge hajtást".
Köszönöm, hogy olvashattam a verseidet!
Szeretettel,
Anna
Kedves Anna!
Köszönöm szépen értékelésedet.
Igen,´mintha az idö múlásával egyre kevesebb lenne
az a néhány pillanat´
Az a néhány pillanat,mikor érezzük,hogy ´sikerült´,
mikor östinte megértésel találkozunk,mikor
elképzelésünk célt ér,ha hibáztunk,elnézik,de különösen
ha a szeretetet viszonozzák!
"néhány pillanatra fel a dobogóra
játsszátok a királyt "
Örültem jöttödnek!
Szeretettel:sailor
Szép napot!
Kiváló versed,
elismeréssel, szívvel olvastam!
Gratulálok megírásához!
Mit is idézzek olyan csodaszépek a soraid:
Talán:
"…s lassan tudatomnak
kicsiben és nagyban
bujdosó kérdését
a létnek megadja"
"az élet óhaj és kétség
szorongó lépés a percek lépcsőjén"
"az a pár kis gyenge hajtás
alig él meg ott a sziklán
merre sorsom kergetett"
További sikeres alkotói napokat kívánok:
Zsuzsa
Kedves Suzanne!
Köszönöm szépen jöttödet!
Igen,sokszor cserbenhagynak a nagy gondolatok
és az ihlet:
Mégis nem kell feladni!
Jönnek majd új lehetöségek,történések és meglátogatújra egy egy ihletes perc
A helykeresés meg maga az élet!
Mindig a helyünket keressük,a szépet az érdemest!
Szeretettel:sailor
Szép estét!
Kedves Sailor!
Sokunk helyzetét hozod ezekben a gondolatokban. Bevallom, többszöri olvasás, elmélyedés szükségeltetik a soraidhoz, hogy ne vétsek az értelmezésben.
A ma világa sokunkat sodor a gondolkodást nem vagy alig igénylő szalagmunka irányába, és a lehetőségek mind azt igazolják, törődj azzal, hogy az éhséged csillapítsd, hogy egyél valamit, hogy gondoskodj szeretteidről, és másra ne legyen igényed.
Az ember szerencsére nem ilyen, mindig marad egy-egy egészséges akarat-hajtás benne, amit hordoz, amit pátyolgat, ami végül kiteljesedik, kihajt, ami a vágyainkat hordozza, és felszínre hozza.
Nehéz gondolatok ezek, mégis mindben ott a remény szála, hajtása.
Szeretettel gratulálok az alkotásodhoz!
Valerie
Kedves Valerie!
Köszönöm szépen értékes hozzászólásodat!
Nagyon jól látod:”Az ember szerencsére nem ilyen, mindig marad egy-egy egészséges akarat-hajtás benne”
Szép lenne ha mindig teljesülnének vágyaink!
Igen,ott a remény szála bennünk!
Szeretettel:sailor
Szép estét!