Akkor fájt, mindig akkor, mindig addig,
s milyen egyszerűen takartad el szemem,
mire nem jó ez a patópálosság,
amíg a földön távolság is terem.
Mert ki büntetne meg, a hallgatás nem ok,
miért ne tennéd, ha tiltva az nincsen,
csak jól elvegyülsz a bárányok között,
akár rákos sejt lapul meg gerincen.
Taktikád az élet jól kioktatta,
csended szépen a sírkövemre csented
vígan és ártatlanul, mert jól tudod,
addig játszatsz, míg része vagy jelennek.
Akkor hát ismersz, hisz írok, beszélek,
nyájból jöttem s tűnök, ha szerteszéled…
6 hozzászólás
Kedves Andrea!
Nagyon jó gondolatok!
"nyájból jöttem s tűnök, ha szerteszéled…"
Gratulálok szeretettel:sailor
Szia kedves sailor!
Örültem neked, s köszönöm, hogy nyomot hagytál!
Üdv:
A:
Kedves Andrea!
Nagyon lemondó a hangulata a versednek. Ez egy fájó és egyenlőtlen szerelem, legalábbis ezt olvasom ki a soraidból. Jó, hogy ilyen tárgyilagos mégis, ugyanakkor éreztetni tudja a keserűséget. Hozod a tőled megszokott színvonalat. 🙂
Üdv: Klári
Szia kedves Klára!
Ahogy lenni szokott, ez a szerelem is pozitívan indult, magasan volt a léc részemről. Szerelmem tárgya azonban leverte. Az akkori kudarc persze fájt. De jó, hogy van múltidő…
Hátulról a harmadik sorban a "játszasz" helyesen: játszhatsz – egy "h" kimaradt.
Üdv,
A.
Kedves Andrea!
Roppant intelligens, érett verset hoztál. Keserű, beletörődő mondanivalóját igényesen megszerkesztett sorokkal fejezed ki. Szép ívű, nagyon kifejező vers. Nagyon-nagyon tetszett!
Szeretettel
Zoli
Szia kedves prince!
Köszönöm kedves soraid, s örülök, hogy tetszett a vers!
Üdv,
A.