Múló napok, hóban szunnyadó reggelek,
A hajnalok csillagfénye Téged idéz.
Hangod átszűrődik az éjjel álmain,
Érintésed,csókod ajkamon, s a kéz,
Csöpp kezed elsimítja a felhőket
Töprengő jelenem sóvár perceiről.
Rád vágyom, a pillanatok egyé válnak,
Nincs már én, mi megmarad a mában.
Tükörbe nézve Téged látlak,
Szíved fénye visszhangzik a retinámon,
S álmunk-vágyunk egy felé tart már örökké,
Együtt megyünk, sárgaköves úton, a csodák földjére.
2 hozzászólás
Szia!
Gyönyörű verssel örvendeztettél meg, köszönöm!
Ági
Kedves Viktor!
Számomra örömöt jelent, amikor látom, hogy a hagyományos versformát választja valaki. A versedben szép költői szavakat is használsz, hibátlan magyarsággal tártad elénk versedet, azonban a sorok szótagszáma még nem nagyon stimmal. Persze, gyakorolni kell, sokat írni és olvasni, verseket és minden mást, és az írótársak munkáit is.
Tetszett a versed.
Üdvözlettel: Kata