Azelőtt a történések
– a kedvemre valók is –
felborzolták sejtjeimet,
ma kisimul volt és nincs.
Botorkáló énem tükre
kívül-belül világít,
magamnak, ha nincs nézője,
vagy bezárja hangjait.
Vérrokonok lélegzésem
még meghallják legalább,
másoknak lét sűrűjében
itt-ott megjelenő báb
vagyok, akit betonba zárt,
megkövezett az idő,
múltja miatt másképpen lát
napkeltét, mit az eső
nem mos el, csak hangulatom
bújik barlangba talán,
életem gyeplőjét fogom
lazábban a sors-tanyán.
Emlékké vált sok történet
ma csak téged érdekel,
ki még érzed sejtjeimet,
nap ha nyugszik, vagy ha kel.
1 hozzászólás
Kedves soltissimo!
A verse azért emeli fel a tekintetem, mert valóban ilyen az élet.
Ez az én véleményem.
Ami régen nagyon fontos volt, vagy nagy gond, ma már nem az.
Hogy akik nem ismernek, vagy nincs kötelékük egy ember iránt, azoknak lehetünk bábok. Sajnos…..
"másoknak lét sűrűjében
itt-ott megjelenő báb"
Az utolsó strófa gyönyörű:
"Emlékké vált sok történet
ma csak téged érdekel,
ki még érzed sejtjeimet,
nap ha nyugszik, vagy ha kel"
Tisztelettel: Alkonyi