Éjfél

megtört,
mint a hátadon
a félő mozdulat.
csábít
a hús, a bőröd…
feléd hívogat.

álom
vagy most még talán,
selyem káprázat,
éjbe
oltott nappal,
elkésett bánat.

vörös
mámorba bódít
a lihegés, csók
hozzám
kűszik hirtelen,
átölel egy bók.

meleg
és jó most veled,
törékeny ember,
neked
adom, mi enyém,
szorítsd meg, vedd el.

szeret
a kéz, dús haj, száj,
szem, köröm, lélek
veled
más lesz a tél is…
szeretlek… félek.

halni
volna most jó így
értintésbe fagyva
boldog
időtlenség taván
messze, messzehajózva.