Vörösbe törik a fény,
Hullámzik a test
Mögöttem lassan repül Pest
Kézenfog egy égi lény.
Ringok, az életem él.
Salsa, rumba, tangó,
Hangos csók, csattanó,
Az éjfélnek mesél.
Füst, pára, szenvedély,
Tánc és tánc, érzelem,
A padlót csak képzelem,
Éjre jő egy újabb éj.
Csúszás, mászás, forgás,
Alvás, éber félálom,
Táncolni, igen, azt kívánom!
A parketten már tolongás.
Barna szem, barna bőr, spanyol
Talán… ringat a semmibe,
Élveztem valaha táncot ennyire?
Bonuszként halkan dalol.
Nehéz, de súlytalan is,
Élet a tánc, s táncol az élet vele,
Szemembe fúr tekintete,
Igaz szemek, a vágy hamis.
Talán a zene teszi,
A dob, a szaxofon,
Hegedű és címballon,
Értelmem elveszi.
Még mindig húz, szorít,
Elenged, visszaránt, újra el,
Földre lök és felemel,
A zenéből erőt merít.
Táncol az ég és a híd,
Dallamot zeng kicsi kvartett,
Arra visz a hullámparkett,
Elenged és összeszorít.
1 hozzászólás
tipikus példa, amikor játszol a formával anélkül, hogy ismernéd a szabályokat… az ölelkező rímkép nem ilyen tartalmat követel. persze lehet koncepció a kontraszt is, akkor viszont egyértelműbbé kell tenni azt.