Éji varázs

csendesen koppan az áztató eső,
lelkem csendje most is szavadra vár,
de bezárt falak között, oly esendő
a gömbbe zárt, mélyen óhajtott vágy,

halk sóhajomban már rég nincsen erő,
ha szívedhez engedsz, ha újra élsz,
nem leszek többé kismadár, verdeső
szárnyamon újra csillan majd a fény,

ám huncut szemed mosolygós igent int,
hárfa húrja pendül, messzire száll,
ha jő a reggel, s finom kezed érint,
lelked lészen becéző napsugár.