Éjjeli lepke vagyok ablakomon,
Holdfény-kékség leple –
kecses szárnyamon.
Vergődő koppanások
életemet kitöltő,
meztelen vallomások.
Fájdalmas fejemnek
vágódó,
vak miértek.
–
Határaim úgy szövődnek
változó Világomban,
mintha nem is lennének.
Reppenek ide-oda,
de mindenütt:
síkos anyag tapad ajkamra.
Fénykutató mivoltom,
ösztönbe öltöztetem:
s reménytelenséggel korholom.
2 hozzászólás
Szia!
Gondoltam ha már Te is olvastál tőlem, akkor és is olvasok Tőled:)
A versedről: nagyon szépek a költői képek, nekem általában az a gondom, hogy közhelyesen írok, de Te nagyon ügyes vagy. Többször is elolvastam a verset. És rengeteg érzelmet érzek benne, fájdalmat, lemondást…
Nagyon-nagyon tetszett!!
Gratulálok:
Dalilácska
Kedves Eat!
Vannak érdekes verseid. Ez a lepkés versed szuper.Nagyon kifejező. Egyedi darab.
Üdv: Ági