Éjszín sötétjét vonja fel, mint zászlót az ég,
több házat csend, s nyugalom borít be rég.
Néhol felfedezhető egy-egy füstszagú pilács,
a feketeséget megtöri szelíd, mézszínű láng.
A házak ablakain kiszűrődik a gyér fényesség,
néhol imádkozás hallatszik, néhol beszélgetés.
Az emberek élik lakjaikban boldog életüket,
de aki odakint fagyoskodik vajon hova mehet?
Házak hajlataiban kéregetők, hajuk zsíros,
szemük fénye kiégett, leheletük alkoholos.
Szép múltat feledni gondolják, szesszel lehet,
bizalmatlanul, félve szemlélik őket az emberek.
Ma roncsok, akik emberek voltak egykoron,
tönkrement életek, kiket nem ér, csak pofon.
Kísértetként osonnak fénytelen sikátorokon,
hontalan bolyognak, kószálnak utcasoron.
A feladat adott, de egyénileg nem megoldható,
egy nagyobb hatalom feladatai közé sorolható.
Már Isten sem pártfogolja őket, nem nyújt kezet,
Az igaz, nagy kérdés, mi lesz velük emberek?
Gyorsan összefogni, tenni, jó lenne nem feledni,
sok szerencsétlen, széthullott életet megmenteni.
Azt hiszed elég, ha az aprópénzt markába nyomod,
néhány forintnyi gyorssegély nem oldhat bánatot.
A munka jelentheti az egyedüli menekülést nekik,
élethelyzetükből nem lehet más, mi kimenekít.
Buzgalom, hév, tettrekészség, ezek az ellenszerek,
sokuk, ha lehetne megragadná a segítőkész kezet.
Ma az embertelenség dívik a szívek mélyén, legbelül,
idilli lét nem jár egyenlően, sokszor álomba szenderül.
Bár élnek módosak, ínségben világunk nyomortól elferdül,
mit ér, ha késztetés van, de az adott szó feledésbe merül.
11 hozzászólás
Empátiáról árulkodik a versed. Sajnos ma olyan a társadalmi rendszer, hogy kevés lecsúszott ember tud felkapaszkodni, a hajléktalan szállóban is fizetni kell… hadd ne meséljek…
Tetszett a versed és a mondandója.
szeretettel-panka
Kedves Dpanka!
Tökéletesen tisztában vagyok a helyzettel, szociális területen dolgozom. Maximálisan igazad van, hogy sok hajléktalan nem tud felkapaszkodni aztán arról a szintről, ahová leért, de azért tudok néhány sikertörténetről is. Köszönöm hozzászólásodat és örülök, hogy tetszett a témaválasztásom! Szeretettel: Szilvi
Kedves Angyalka!
Gratulálok a témaválasztásodhoz. Kell, hogy megírjuk ezeket mielőtt természetesnek tűnnek.
Lehet, hogy csak így tudunk egyenlőre védekezni ellene.
Szeretettel:
Millali
Kedves Millali!
Én is úgy gondolom, hogy ezek a témák kellenek, és nemcsak a szerelemről, boldogságról kell írni, meg a természet szépségeiről. Ezek a témák mindennapjainkhoz, az életünkhöz tartoznak és talán egyszer valaki felfigyel arra, hogy ez bizony súlyos helyzet, ami sürgős megoldást követel. Addig is azt gondolom, hogy ki kell írni magunkból ezeket a dolgokat. Köszönöm hozzászólásodat! Üdvözlettel: Szilvi
Szerintem is jó, hogy írtál róla (csak hát, vajon azok olvassák-e, akiknek igazán kéne…. )
Szeretettel. Évi
Kedves Kevi!
Azt hiszem, hogy akkor is írni kell ezekről a dolgokról, ha nem olvassa el olyan illetékes, aki tehet is ellene. Egyrészt jobb megszabadulni a tehertől, ami a lelkét nyomja az embernek, másrészt azt gondolom, hogy vagyunk itt elegen a fórumon és talán egyszer eljut egy olyan emberhez is ez a gondolat, aki még segíteni is tud és akar is. A hangsúly az akaron van főként. Köszönöm, hogy olvastál és hozzászóltál! Üdvözlettel: Szilvi
Kedves Szilvi!
Az imént egész hosszú fejtegetést írtam ide a versed alá, aminek lényege az emberi közömbösség (aminek szimptómáit magamon is kezdem fölfedezni) volt…na most ez elszállt (már a komment) mivel kidobott az oldal, és újra be kellett lépnem 😛
Ugyanazt nem írom már le, de ami a lényeg, a vers nagyon jó!
Szeretettel: Éva
Kedves Éva!
Köszönöm szépen megtiszteltél hozzászólásoddal! A cél valóban a figyelemfelkeltés lenne, de hát nem tudni, hogy valóban eléri-e azt a célszemélyt, akire nézve mindez találó lehet. Mindenesetre próbálkozni lehet. Szeretettel: Szilvi
Kedves Szilvi!
Aktuálisabb témát nem is választhattál volna. Csak ez a probléma az utóbbi időben annyira elharapódzott, hogy egyre bonyolultabb megoldást találni rá. Manapság egyre több csatornán lehet hallani az "öngondoskodás" fogalmát, ami annyit jelent, hogy minden embernek önmagának kell gondoskodnia saját lakásról, munkáról és jövedelemről és öregségi járadékról. Aki erre képtelen, gyakorlatilag el van ásva a föld mélyére. A legfelháborítóbb az, hogy rengeteg munkaképtelen, lerobbant, nyomorék ember és gyermek él az utcákon megfelelő ellátás nélkül. Ha csak az ő helyzetüket lehetne orvosolni, már hatalmasat lépnénk előre. De sajnos nagyon messze vagyunk.
Fontos az új munkahelyek teremtése, de ez korántsem elég. A mindenkori kormányzattól hiába várjuk a megoldást. Az embereknek: barátoknak, rokonoknak és más hozzátartozóknak kellene sokkal jobban összefogniuk, és nem engedni, hogy a társuk elveszítse a fedelet a feje fölül.
A hajléktalanságnál embertelenebb állapotot nem tudok elképzelni.
És sajnos vannak olyan emberek is, akiket hibás életmódjuk és viselkedésük juttatott ide. Rajtuk nem tudom, miként lehetne segíteni, hisz sokszor ők maguk sem akarják a változást.
Nagyon hasznos, hogy felhoztad ezt a problémát, Kell hogy az emberek magukba nézzenek, és jobban megbecsüljék a tényt, hogy van munkájuk, és tisztes otthonuk, ahol élhetnek.
Üdv.:Tamás
Kedves Tamás!
Köszönöm, hogy megosztottad velem e témáról gondolataid. Néhánnyal nagyon is tudok azonosulni, egy kettővel nem értek 100 %-osan egyet, de elfogadom a különbözőségeket. Nagyon nehéz sorsuk lehet ezeknek az embereknek és valóban mindent meg kéne tenni, hogy a jómódban élők figyelmét erre a problémára – melyet nagyon hamar orvosolni kellene – felhívjuk a figyelmet. Üdv. Szilvi