Március illata libben a szélben,
nyílik a nárcisz a kertek ölén,
múlik a tél, foga vásik, erőtlen
hordja a fellegeit ma fölém.
Már oda rég a fehér hava, látod,
pendül a réten a fű szaporán,
új tavaszunk tenyerén virulást hoz,
éled a lélek a lépte nyomán.
Mintha kitörne belőle a télnek
fagyszomorú, kiadós szigora,
messzire zendül az erdei ének,
roppan alatta a szűk kaloda.
Mert a remény szabadon szeret élni,
nem nyomorítja a tél hidege,
és a világ örömét betetézi,
nem hiszi tán e csodát maga se.
4 hozzászólás
Kedves Imre!
Nagyon szépen fejezted ki az”Éledő remény”t :
“Mert a remény szabadon szeret élni,
nem nyomorítja a tél hidege,”
Gratulálok!
Barátsággal:sailor
Szép napot!
Kedves sailor!
Köszönöm és neked is szép napot.
Barátsággal, Imre
Kedves Imre! 🙂
Éltető reményed betöltötte a szívemet:) -szétroppantotta a kalodát és ” tenyerén virulást hoz,éled a lélek a lépte nyomán”.
Gyönyörűszépen megfogalmaztad:
“Mert a remény szabadon szeret élni,
nem nyomorítja a tél hidege,
és a világ örömét betetézi,
nem hiszi tán e csodát maga se.”
Körülölelő szeretettel és mély elismeréssel gratulálok.
napfény
Kedves Napfény!!
Köszönöm, hogy ismét nálam jártál.
Barátsággal, Imre