Kedves János!
Igaz, romokra nem volna szabad építkezni, magam is így gondolom.
Takarítás után indulhat a munka valóban, viszont itt, még csak sarjad az élet csak úgy spontán, mert élni akar, éppen pár szál zsenge fű formájában.
Köszönöm, értő véleményedet.
Szeretettel: Edit
Már akkor megtalált ez a haikud, amikor engedélyeztem.
Nagyon tetszik a gondolatmeneted, tökéletesen értem igazát és üzenetét.
A magam javára fordítottam, mert igenlően jelzek arról, hogy a romokból sarjadhat még élet.
Szerintem ezt nagyon eltaláltad, mondanivalóddal egyetértek. 🙂
Köszönöm. 🙂
Nekem valamifajta ciklikus történelemszemléletet sugall.Tegnap-ma-holnap,újra és újra.
Hatásos,ahogy a holnap nem hangzik el.De mégis jelen van.Az idő ereje,hatalma, a költészet "segítsége" nélkül.
Elgondolkodtató a tegnap többes száma,a ma egyes számával szemben.Én úgy értelmezem:ez a jelen,a mindenkori cselekvés lehetőségénel múlandósága.
Visszajöttem ehhez a haikudhoz, mert foglakoztatott. 🙂
Először nem értettem, hogy miért, de később nyilvánvalóvá vált, hogy maradt benne tartalék.
Továbbra is nagyon teszik az üzenete, szerintem (majdnem) jól ütöttél a tartalommal.
Hogy miként lehetne jobban is? Szerintem így:
ma ne szomorkodj
mert tegnapok romjain
sarjad a holnap
Tényleg sokat agyaltam soraidon, mert a mondanivalód nagyon átjött, mégis azt éreztem, hogy valami hiányzik még belőle.
Bocsi, hogy eljátszadoztam… 🙂
Bennem így nagyon ütős és kerek. Tanulsága van, előzménye, következménye is. Szóval hat. 🙂
Jólesett elgondolkodnom felette, mert szerintem tartalmas haiku, amit érdemes átgondolni még akkor is, ha nem vagyok szakértő a formában, bár igyekszem ezen a téren is tanulni.
Megkockáztatom, hogy ez a kedvencem tőled. 🙂
Kitűnő gondolatok Kankalin!
Megoldottad remek módon.
Többször elolvastam, és igazat kell adjak, mert így sokkal jobbá vált.
Nem ismétlem amit leírtál, mert egyet értek vele.
Kedvenced lett tőlem ?
Ezt is megértem? ! 😄👍🏻🌞
Szép délutánt szereztél!
Azért játszottam a gondolatokkal, mert haikud tartalma elsőre is megtalált.
Amit hozzátettem, az csak egy ötlet volt. 🙂
Tényleg azért foglalkoztam vele, mert nekem is adott tartalmilag.
Sok kedvencem van, időm viszont kevés, úgyhogy nem mindig tudom kellőképpen kifejteni a gondolataim.
Úgy érzem, itt érdemes volt, mert magam is elgondolkodtam haikud üzenetén.
Örülök, hogy véleményem mosolygást hozott neked. 🙂
17 hozzászólás
Kedves Edit!
Szép haiku. Érdekes a megfogalmazott megállapítás.
Másképp gondolva, romokra nem volna szabad építkezni, előbb takarítsuk el a romokat.
Üdvözlettel: János
Kedves János!
Igaz, romokra nem volna szabad építkezni, magam is így gondolom.
Takarítás után indulhat a munka valóban, viszont itt, még csak sarjad az élet csak úgy spontán, mert élni akar, éppen pár szál zsenge fű formájában.
Köszönöm, értő véleményedet.
Szeretettel: Edit
Szia Edit! 🙂
Már akkor megtalált ez a haikud, amikor engedélyeztem.
Nagyon tetszik a gondolatmeneted, tökéletesen értem igazát és üzenetét.
A magam javára fordítottam, mert igenlően jelzek arról, hogy a romokból sarjadhat még élet.
Szerintem ezt nagyon eltaláltad, mondanivalóddal egyetértek. 🙂
Köszönöm. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin !
Köszönöm szépen, értő figyelmedet!
Szeretettel: Edit❤
Nekem valamifajta ciklikus történelemszemléletet sugall.Tegnap-ma-holnap,újra és újra.
Hatásos,ahogy a holnap nem hangzik el.De mégis jelen van.Az idő ereje,hatalma, a költészet "segítsége" nélkül.
Elgondolkodtató a tegnap többes száma,a ma egyes számával szemben.Én úgy értelmezem:ez a jelen,a mindenkori cselekvés lehetőségénel múlandósága.
Köszönöm!
Jól ráéreztél!
Szia Edit! 🙂
Visszajöttem ehhez a haikudhoz, mert foglakoztatott. 🙂
Először nem értettem, hogy miért, de később nyilvánvalóvá vált, hogy maradt benne tartalék.
Továbbra is nagyon teszik az üzenete, szerintem (majdnem) jól ütöttél a tartalommal.
Hogy miként lehetne jobban is? Szerintem így:
ma ne szomorkodj
mert tegnapok romjain
sarjad a holnap
Tényleg sokat agyaltam soraidon, mert a mondanivalód nagyon átjött, mégis azt éreztem, hogy valami hiányzik még belőle.
Bocsi, hogy eljátszadoztam… 🙂
Bennem így nagyon ütős és kerek. Tanulsága van, előzménye, következménye is. Szóval hat. 🙂
Jólesett elgondolkodnom felette, mert szerintem tartalmas haiku, amit érdemes átgondolni még akkor is, ha nem vagyok szakértő a formában, bár igyekszem ezen a téren is tanulni.
Megkockáztatom, hogy ez a kedvencem tőled. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kitűnő gondolatok Kankalin!
Megoldottad remek módon.
Többször elolvastam, és igazat kell adjak, mert így sokkal jobbá vált.
Nem ismétlem amit leírtál, mert egyet értek vele.
Kedvenced lett tőlem ?
Ezt is megértem? ! 😄👍🏻🌞
Szép délutánt szereztél!
Köszönet érte! 😘🌺🌹❤
Azért játszottam a gondolatokkal, mert haikud tartalma elsőre is megtalált.
Amit hozzátettem, az csak egy ötlet volt. 🙂
Tényleg azért foglalkoztam vele, mert nekem is adott tartalmilag.
Sok kedvencem van, időm viszont kevés, úgyhogy nem mindig tudom kellőképpen kifejteni a gondolataim.
Úgy érzem, itt érdemes volt, mert magam is elgondolkodtam haikud üzenetén.
Örülök, hogy véleményem mosolygást hozott neked. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Örültem Neked ismételten.
💖🌹
Kedves Edit!
Bizony, ez mindigy így volt, van és lesz.
🙂
Szeretettel: Szabolcs
Jajajjj! ❤
Jajajjj! ❤
Nagyon szép üzenete van. Gratulálok! Zsuzsa 🙂
Köszönöm!
Kedves Edit! A keleti bölcsesség tömörsége, letisztultsága van a versedben. Gratulálok: Kati
Köszönöm!