a természet pihenni tér,
reggel mikor minden fehér,
megérkezett újra a tél.
Télen sok kis állat fázik,
a bundájuk jól átázik,
ki élelmet most nem talál,
arra jön a rideg halál.
Barlangjában oldalára
fordul a nagy medve,
mert ebben a zord időben
semmihez sincs kedve.
Várják már a tavaszt nagyon,
nincsen élelem a havon,
de ha kisüt újra a nap,
erdő népe dalra fakad.
Olvadozik lassan a hó,
lesz majd újra ennivaló,
jóllakhatnak megint talán,
a természet nagy asztalán.
Boldog minden erdőlakó,
fészkén ül a sárgarigó,
násztánctól hangos az erdő,
sok apróság hamar felnő.
Amott egy vaddisznó
csörgeti az avart,
nyomában tiz kicsi
csíkos malac szalad.
Zöld köntösben már a határ,
kopácsol az öreg harkály,
azt hirdeti tavasz van már,
hamaros eljön a nyár.
2 hozzászólás
Szia:)
Csupa lüktető természet, naturisztikus csoda amit írtál!Sajnos, ez az a része az életnek, ami mellett nagyon sokan elrohannak.Pedig igen, ez maga a csoda!Nagyon jó volt olvasni!
Szeretettel:Kriszti
Már több verset is olvastam itt a télről, és mindenkinek megírtam, hogy én bizony szeretem a telet. Nem tudom miért, csak szeretem és kész. Ezért is olvasok szívesen a télről.