Hegedűn húrként feszülök,
rajtam jajdulnak etűdök.
Kottába nem írt szünetek
verslábakon megpihennek.
Elnyűtt, csipkés levél vagyok,
rozsdás színem már nem ragyog.
Évtizedek újították,
színét, fonákját koptatták.
Le nem hullott gyümölcs vagyok,
jól termő ág vén fán hagyott,
dermedten lágy kezed várom:
szakíts le s óvj, szép virágom,
gyenge vesszőt már ne húzzak,
éhezőnek kell egy falat,
fogyasszon bátran belőlem,
hiszen azért teremtődtem.