életösztön

egy hónapja láttam
visszajött onnan
ahol a lépéseknek nincs zaja
súlytalan a levegő
sűrűsége ritka
homályosak az arcok
csomagot oda
már nem visz az ember

bőre fonnyadtsága
regenerálódott
sebei gyógyultak
néha önhatalmúlag
gyógyszersztrájkot hirdet
elméje akkor beborul
trágár szavak röpködnek belőle
nem tudja mit beszél – mondják
és elfogadják
mindig ilyen volt nem meglepő

türelem és figyelem kíséri
ahogy az elektromos zümmögéssel
töltött kiskocsijával lassan távolodva
befordul a sarkon