A hegyi patak hangos csobogása
A zöld erdő harmatos illata
Két kezed csábító melege
Pillantásod lángoló tengere.
Égetőn izzik, mint hömpölygő láva
Mély nyomot hagy itt belül nálam
Szívem legmélyebb titkos rejtekén
Utat tör magának feléd – e fény.
Szivárvány színeit bontja a hajnal
Két kezed melegét érezni akartam!
Elfojtott vágyak lángoló tengere
Vulkánként tör most újra a felszínre.
Érzed legbelül ott a forró napot?
Mely szíved mélyén gyöngyszemként ragyog?
Látod éjjel ott fent, a csillagot?
Mely a hold palástján, csak neked ragyog?
Érzed kedves, a szél mit üzen neked?
Hallod a dalt, a tavaszi reggelen?
Látod a felhőt, mely lopva oson?
S látod a szívemet, mely csak érted dobog?
Az érzelmek tengere most, a magasba tör!
Az erdőn a kismadár csak nekünk dalol
Hegygerinc csúcsán a hó olvadni kezd,
S ettől az érzéstől testem megremeg.
2 hozzászólás
Kedves Kedves!
Versedből árad a szerelem, de… valószínűleg emiatt történhetett, hogy a rímekre nem figyeltél eléggé, néhol kissé erőltetettek lettek, másutt nincs is (utolsó versszak első két sora). Még valami: a pillantásnak nincs tekintete, hiszen ezek egymás szinonímái:) A szerelem azért jóóó dolog:)
Üdv: Borostyán
Igen Kedves! Versedből árad a szerelem.
A "pillantásod" szót, esetleg kicserélheted.
Viszont az a sok szépen fogalmazott kérdés… nagyon tetszett,
Kívánom legyen rá hasonló felelet!:)