elgurult…

mint fejem fölül a glória
úgy hiányzik a rend
valahol elveszett
a felhőkön túl
ott a végtelen tereken
ott gurul most a józanság is
és az elvesztegetett időt
sodorja ezüst fonállá
a fürge ujjú sors
a lézengő hős
sokfelé megfordult
sokakat segített
de senkinek sem ismerős

gurulnak tovább
egyre távolabbra
a dicső tettek
a kiérdemelt sikerek
a régóta cipelt terhek
már fájnak a térdek
a zsigerek
bicsaklik az ízület
elveszett a léptek üteme

elgurult mellettem száguldva
rám sem nézett
az elismerés
a siker
elérhettem volna
de sosem volt fontos…
néha mégis azt érzem
valami kell
kellene
kellett volna

renddé kellett volna rakni a szavakat
szép szabályosan
ahogy illik
ahogy várják
ahogy kérik
keresik az "értők"
az ítészek
akik tudják
vagy tudni vélik
mit írtam
mit érzek

de mint ahogy fejem fölé
a glóriát nem kívánom
érzéseimet sem megszokott rendbe állítom
csak szívem kitárom
és hagyom
hogy jöjjenek sorba
ujjaim vezessék
az érzések
az álmok
az eszmék

és ha mindent elmondtam
hát akkor megállok
lássátok rendetlen lelkem
minden hibám
amivel semmit nem törődik
aki vár
és minden renden
versen és glórián túl
csak én vagyok az
aki Neki
aki Róla beszél
és minden csókját felém sodorja a szél

mosolyával simogat a Nap
és ki bánja akkor
hogy már minden elgurult
és semmi nem maradt…