árvalányhaj leng
kérdés nélkül szemlélve bizonytalan jövöje
egyre közeledő árnyait
közeledve állsz meg előttem
nem látlak gondolataim
kusza szálai közé rejtőző bársonyszemeid sugara
lelkemet kínozza
gyere közelebb kérlek ne tűnj oly hamar
távolba látlak tán de hajad selyme
valahol az idők homályába veszve
kering univerzumunk sűrű
sötét ürességét jelezve végső napjaink
elközelgését jelezve elő
anya nem nyög többet szülési
fájdalmai elmúlást érezve
lassan szűnő apró csípésekké váltak
húst rágva húsról vért a vértől
nem számítva utolsó lélegzetet
utolsó mozdulatokat sóhajokat törő sikoly
zengi be a Föld minden zugát
"Itt élned, halnod kell"
menekvés nélkül állsz meg sírod száján
letekintve sötétség mélyében
keresve reményed utolsó sugarát
elveszejtve milliók vérén
apáink sóhaja fülünkbe hallatik
elveszejtő szép üzenet
tégy valamit
"Nem én kiáltok, a Föld dübörög, vigyázz, vigyázz…"