Sűrű sötétségben távozott egy angyal.
Gyenge lábam nem tart, vacogva remegek,
Keserű magányban élek veletek.
Bús szemek pillája fon kendőt a könnyeknek,
Elfeledik mind, kit egyszer öleltek.
Néma hangom térdre rogy, esdekel,
De magányomban minden szó elszelel.
Még látok fényt, távoli mosoly kacsint rám,
De oly messze van, s nem hallhatja imám…
Csuklyát húzok, éj-köntösöm lobog a szélben,
A végtelen sötétség elnyel egészen…
3 hozzászólás
Kedves Lorna!
Szomorú versed mind küllemben, mind tartalomban nagyon tetszetős. Érdekes és különleges a NEM kiemelése. Azonban nem tudtam megfejteni, miért szedted a sorvégeket DŐLT betűkkel.
A versedet maximális pontszámmal honorálom.
Még úgy is, ha van hozzá egy megjegyzésem: A második szakasz első sora kicsit kilóg.
Egyszerűen úgy javítható, ha a könnyeknek szót lerövidíted: könnynek, s az oda jobban is illenék.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata,
Megtiszteltetés…
Köszönöm! 🙂
Üdv. Tyrael
Szia!
Szép a versed, mint mindig!:-)
Üdv:Selanne