Elismerés mosolya

Vidámság repked lelkemen,
föl, le,
föl, le,
szökkenve,
csosszanva
vidámságom harsogva.
Két szemöldököm tótágast áll,
homlokom redői,
sivataglagúnák.
A boldogság szellője csapkod,
jobbról,
balról,
hinni sem merem,
a földöntúli elismerés,
színes pillangóival verdes szívemen.
Ezernyi gondolat,
honnan fakad? –
nem tudom,
száguldoznak ujjaim
billentyűsorokon.
Adom néked hát
lelkem forrásából
millió élet tükörszilánkját,
vedd,
vidd,
már Tiéd is,
titkon így loptam éltedből
egy-két percet én is.