Mesélnék neked a régi kis tanyáról,
piros cserepes volt ott a fák között
a domboldalon, kinn a zöld határon,
ott nőttem én a zöldülő fű között;
Mesélnék a lapályról, hol vártam
a gólyákat, fűben ülve, lenn;
aztán egy csokor gólyahírrel
leptem meg anyát minden reggelen;
Elmesélném a fecskék érkezését,
ami mindig ünnep volt nekem,
csiviteltek a kifeszített dróton
s csak hallgattam mit mesélnek fenn;
Mesélnék az őszről, levélhullásról,
amikor a fákkal együtt sírtam én,
s a télbe ájult hófehér világról,
száncsengőről, vidám kacagásról.
Elmesélném neked, hogy miért fáj,
amikor tavasszal zöldbe borul a táj,
miért könnyes olykor a szemem,
amikor búcsút venni kell örökre tán;
Elmesélném, a ledőlt házfalakat,
ott merednek roskatag-csupaszon,
hogy az egykor dús zöld legelő,
nem zöldül már, felperzselte az idő;
Elmesélném, a jéghegyek olvadnak,
pusztít minden, aszály, földrengés, cunami,
fogytán az élelem, levegő, s ivó víz,
szennyezett minden, csalóka minden íz;
Elmesélném, hogy fogy az energia,
kárhozatra ítélt az ember fia.
És elmesélném azt is, ha tudnám,
hogy mi jön… s mi jöhet még ezután?
8 hozzászólás
Kedves Ida!
"Meséd" első versszaka mosolyra húzta a szájamat, simogatta a lelkemet, aztán leszáradt arcomról a mosoly. Mégis nagyon jól meséltél, mert a meséknek igen magas az igazságtartalma.
Maga a vers pedig megfogott, nagyon szép.
Szeretettel:
Millali
Kedves Millali!
Jól érzékelted a változást. Ez volt ugyanis a célom. A mesébe illő gyermekkortól napjainkig óriási változások történtek. Versem második szakaszának második fele valóban elég kemény, amivel érzékeltetni próbáltam, hogy mindezt a pusztítást alig 50 év alatt sikerült elérnünk. Ha semmin sem változtatunk (s arra utaló jeleket nem látok) akkor a pusztulás folyamata most már jóval gyorsabban zajlik ezután. Vajon, milyen jövő vár gyermekeinkre, unokáinkra?
Köszönöm, hogy olvastad igaz mesémet.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Nem kell kitalálni történeteket, az élet maga tárja elénk azokat. Ezért szeretem prózában- versben is a valóságos "mesét." Jó volt olvasni versed első részét a gyermekkorból, mert úgy volt, ahogyan leírtad. Az én életem korábban kezdődött, s a gyermekkor a maihoz képest álomszerűen szebb volt, mint amilyen most jut számukra, pedig nem volt mindenféle fantasztikus, drága "kütyü", amit most a nyakukban hordhatnak. Jártuk és élveztük a természetet, s micsoda kalandokban volt részünk!
Szomorú valóság az utolsó fél évszázad "eredménye", mert az emberek a modern kényelmi eszközökről (csak egy példa az autó, de nagyon sokat felsorolhatnék) képtelenek lemondani. S így silányul, pusztul lassan de biztosan gazdag kincseivel együtt a gyönyörű szép Földünk. Sajnos, megérdemli az emberiség, mivel saját maga idézi elő.
Jó volt olvasni a versedet.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Köszönöm kedves soraidat. Örülök, hogy elolvastad ezt a versem, bár tudom, hogy Te magadtól is észreveszed, hogy pusztítjuk a világot, akik viszont tehetnének ellene, azok meg úgysem fogják, sajnos.
Szeretettel
Ida
A vers második fele valóban elszomorító. Milyen lesz a jövő / sőt a mai / gyermekek élete. / gyermekkora?
Gratulálok igaz mesédhez: oroszlán
Köszönöm együttérzésed, kedves oroszlán. És természetesen a gratulációt és az értékelést is köszönöm. Igazán kedves tőled.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Szomorúságot, sőt talán kétségbeesést is közvetít a versed. A két versszak közötti ellentét felkavaró.
Az elsőben ott a szomorúság, a másikban a kilátástalanság…
Gratulálok!
Gyömbér
U.I. Azért mesélhetnél nekünk a "régi kis tanyáról"! Örömmel olvasnánk! 🙂
Jól látod, kedves Gyömbér, hiszen ez a fordulat mindössze alig 40-50 év eredménye.
Ez igazán kétségbeejtő.
A "régi kis tanyáról" sokat mesélek egyébként, talán versben a "Csillagfellegek" című és a "Csonka vers", ami a leginkább hozzá köthető. De prózában még többet írok róla.
Köszönöm a figyelmed!
Ida