Kertek alatt ősz lopódzik,
egyre csak közel.
Karcsú faágba fogódzik,
s tétován jön el.
Sóhajt a fa, lombot könnyez,
koronája tar.
Lábam alatt vastagszik a
könnyű, friss avar.
Hullik a rőt, sárga színű,
s halványzöld levél.
Léptem nyomán meg-megzörren,
suttogja, „ne félj!”.
Kopog az ősz ablakomon,
s vele az eső.
Szél-karmester koppanásból
ritmust csal elő.
Hajnali köd, csodás szőttes,
fákról csöppenő.
Morcos felhőbe öltözött
fenn a hegytetető…
Kitisztul az ég felettünk,
színes a világ.
Bizony megér ez a látvány,
immár egy imát!
Őszi szellő simogat most,
s bágyadt napsugár.
Mint nagyszülő unokáját…,
hát elmúlt a nyár!
Elmúlt a nyár, de te ne félj,
hagyd a bánatot!
Az ősz is tud szépet adni,
már beláthatod…
4 hozzászólás
Arra emlékszem, remélem jól, Te is a nyár imádója vagy. Mindenesetre elmúlt. Az ősz számomra akkor mesés, amikor a fáradt nap sugarai még cirógatnak. Tud az ősz is szépet adni, meg kell tudni lelni:-)
Szeretettel:Marietta
Kedves Marietta!
Valahol legbelül mindig megsiratom a nyarat, hisz egész évben arra várok. Ebben úgy látom, nagyon is egyet értünk, mint ahogyan abban is, hogy az ősz szépségei már rejtettebbek. Bizony meg kell őket lelni… erről szól a vers, melyet pontosan három éve írtam, szeptember 1-én.
Szeretettel: Alberth
Kedves Alberth!
Versed csodálatos ritmusát nagy élvezettel olvastam. A nyári képeket szépen megelevenítetted, s jó, hogy az ősz szépségeiről is emlékeztél, mert őszön is lehet még szép a táj, most is zöldell még a határ, aztán a színes erdők fái teszik csodálatossá a látványt.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Szeretem a dallamos verseket, tulajdonképpen úgy érzem, hogy a klasszikus-vers kategóriában még számos kihasználatlan lehetőség rejlik. Meg is próbálok búvárkodni ezekben a versformációkban.
Az ősznek is megvannak a maga szépségei, de én is sokszor olyan vagyok, mint a sértődött gyerek, akit ott hagyott a barátja, amikor a nyár faképnél hagy. Aztán később vigasztalgatom magamat, főleg ha szépen kisüt az őszi nap.
Örülök, hogy olvastál!
Szeretettel: Alberth