Valami még itt van,
lelkem börtönébe zárva,
itt dörömböl bennem, lázasan,
s kitörni készülő vulkánként
feszíti a szavak és dalok
szerény burkát.
Megriadva érzem ereimben,
szívem monoton mormogását,
ahogy percenként hetvenszer
dobbantja, Tündér! a neved.
S ez éltető dobbanással
küldi szét az Üzenetet
minden pici sejtnek:
Szeretlek, szeretlek, szeretlek.
És mégsem találnak Rád,
sem a szavak, sem a dalok,
s e hiábavaló feszülésbe,
lassan belerokkanok.
Lelkem gyilkosa!
Márványideg lelkedhez,
lélekvér tapad.
Porrá ég e tűzben,
mi belülről fakad,
de halála pillanatnyi csak,
mert mint főnixmadár
hamvaiból, csillogva újra éled,
új versel, új dallal fáradhatatlanul
keres, TÉGED!
4 hozzászólás
Kedves Péter!
Érdekesen – szabad formában – írt versed tatalma, lüktetése megfogott. Azt írod: "mégsem találnak Rád, sem a szavak, sem a dalok," – után az ember azt hiszi, hogy egy csügedt, szomorú ember írhatta, s lám az utolsó szakaszban, valóban, mint a főnixmadár, újra föllángolsz! Nagyon helyesen, mivel a csüggedés, szorongás sosem tesz jót az embernek. Nagyon tetszik a versed befejezése: "…új versel, új dallal fáradhatatlanul keres, TÉGED!"
Bemutatkozó soraidhoz: szerintem ez, igen is, irodalom! és gratulálok hozzá!
Üdv.
Kedves Kata
Köszönöm kedves soraidat.
Még egyszer én:
Most fedeztem föl, hogy mi máshonnan is ismerjük egymást, mégpedig az IR-nyári táborozásain találkoztunk. Remélem, nyáron is ott lehetünk!
Üdv. Kata
Kedves Péter!
Nagyon szépen tudod kifejezni az érzelmeidet!
Úgy látom Benned is lángol a szerelem,
ami az emberi lelket feltölti,
mint egy akkumulátor!
Remek a befejezés!
Gratulálok!
Egy észrevételem lenne: "verssel" így írjuk
Szeretettel: sólyomlány