Zöld mező fölött a szél zenélt,
a papírsárkány életre kélt.
A férfi karja megfeszült,
mikor a sárkány repült, repült…
A férfi karja remegett
a sárkány messzebb merészkedett…
A férfi karja lerogyott,
a sárkány széttépte a madzagot!
Szabadon szállt, szállt fel az égig a
vörös-narancs-sárga-zöldtől a kékig…
Élvezte, hogy mindent tehet,
nincs a kötél, s ki a végén remeg…
De jött az érzés: valami hiányzik!
Nincsen kötődés, nincs aki "irányít"!
Holt hold-kőzetként zuhant a mélybe,
tüskés bozót, ág, szikla tépte.
Repülni többé nem tudott…
…bús férfi talált egy szétzilált papírkupacot.
5 hozzászólás
Ez egyszerűen gyönyörű! Úgy érzem, az egész egy nagy szimbólum, de ezt inkább nem firtatom… Gratulálok!
Jól érzed! Köszönöm szépen! 🙂
Egy gyors talán gyenge reflexiót írtam erre a versedre,
amely a gyermekemmel való kapcsolatomat juttatta eszembe.
(Most látom még rímel is)
Köszönöm
Szirom
Kedves Gyömbér!
Szirom verse hozott-e vcershez, ennek igazán csak örülhetek!
Nagyon tetszik ez a gondolat, mert valahol, mind csak papírsárkányok vagyunk…
elszakadni vágyunk, azután keressük az eltépett szálakat!
Szeretettel: Falevél.
Kedves Falevél!
Örülök, hogy erre hozott a szél! 🙂
Gyömbér