Elszórt morzsák

Jó volt apámmal kutatni az égi csodákat,
hallgatni, hogy futott mezítláb, s hogy vág a
bazalt-szegénység barázdát a meztelen
talpra, ahogy most futok én is a köveken
nagy iramban, sérthetetlen,
s mindig elhittem, kevés nem lehetek.

De elengedte a kezem.
Épp a foszforos csontokat szavaltam,
amikor, mint kit a darázs csíp, felugrott,
„Hülyeséget
tanultok” – és nagy tenyere meglódult
csak anyám volt hirtelen pajzs nekem.
Reggel kést találtam az iskolatáskámba
szúrva.

Többé nem voltak közös családi étkezések.
Apám a szobában evett, mi a
konyhaasztalnál.
Már asszony voltam, amikor
megkínáltak ebéddel, ő is jött tányérjával…
„Én otthon fogok enni az enyéimmel” –
mondtam.
És csend lett, könnyes, hosszú csend.