Kicsi szobánk, elrejtve semmi közepén,
Míg ránk vár eljátssza csönd zenéjét.
Magának pengeti a másodperceket.
Reménykedve lesi nyílik-e az ajtó,
Mert itt madár is csak néha-néha dalol.
Itt minden oly csendes, oly lágyan ölelő,
Az ajtón belépve elveszik az idő.
Némán állunk. Ölelkezik kézzel a kéz.
Sejtelmes homály elrejti szoba pírját
S két szerelmes test pendülő játékát.
1 hozzászólás
Kedves kis vers! Nekem a második versszak jobban tetszett, valahogy úgy érzem ott már igazán minden a helyére került. A cím is olyan misztikus, és a tartalom sem okozott csalódást.
Gratulálok