Olyan zavaros minden.
Mintha víztükrön keresztül nézném a Világot.
Mintha csak állnék, s körülöttem rohannának.
Miben legyen reményem?!
Olyan fakó minden.
Mintha nyálkás ősszel szitálna az eső.
Mintha vesztes csata után a hullák közt járnék.
Nem maradt más, csak a félelem?!
Olyan szomorú minden.
Mintha sírok közt járó árvákat látnék.
Mintha párját vesztett fülemüle énekét hallanám.
Az Élet ilyen kegyetlen?!
Olyan sötét minden.
Mintha feneketlen kút mélyére néznék.
Mintha egy démon szemében a lelkét látnám.
Van még fény?! Nem remélem.
4 hozzászólás
Most vígasztaljalak?
Szerintem nem kell..
A versed nagyon "érzelemkeltő", szomorú, és reménytelen.
Nagyon szépen megírva, de a Nap..még sokáig fog ragyogni…
Sokan sokszor érzünk így..nem jó, de hozzátartozik a mindennapokhoz.
Elmúlik, és jön a fény….))
Gratulálok, nagyon eltalált vers!
Köszönöm szépen. Régebben írodott a vers és akkor ezt éreztem…tényleg reménytelen volt minden…De a Nap világít:)
Versedből szinte sikolt a reménytelenség.
Nagyon jól érzékelteted a pillanatnyi kilátástalanságot.
/ Remélhetőleg ez már múlt idő!! /
Tetszett nagyon.
Ez már régebben volt, és még it vagyok… Köszi!
Serafis