Időnként, mint fáradtságtól fehér arcú aludttej, én nappal is álmodom,
hogy egyszer, költészettől hemzsegő, más nemességét el nem ismerő korunk,
költő fejedelme leszek. De egyenlőre az a bunkós bottal hadonászó,
időnként fejen találó fájó realitás, hogy nem – mint veterán érme, oly fényes – érdemeim szerint,
ismer el, a nem tévedhetetlen szakmai világ.
Bár kétségkívül kapok kéretlenül is elég időt, mert a korai megjelenés frivol öröme nem töri meg,
a már nem sokáig lehetséges, fejlődésem forma 1-es sebességű ütemét.
Így egyre biztosabb lábon áll éltető reményem,
hogy egyszer talán, szokásától alaposan eltérően, győz az igazság.
Csak legjobb barátom a Levente bíztat egyre: Ne félj! Olyan az általad, mint győzelmi zászló,
oly nagyra tartott általános művészsors, hogy majd halálod után, a hálás utókor,
még az sem halálként biztos, hogy frissen hantolt sírodra hordja,
az elismerés szép virágai közül mindazt, mi műveid megírása alapján, már most is kijár.
Akár a pogácsát osztogató Jenő fürdő gatyába rejtett egyénisége, a januári télben,
oly furcsa, de nem nyugtat meg a gondolaként ringató gondolat,
hogy növelheti költői értékemet, a majd a családomnak biztosan fájó tény,
hogy míg költői csillagom szuper nóvaként ragyog,
de mint ember, leírnom is furcsán érdekes, már csak múlt időben létezem.
Ha a Levinek, mint egy áldozatnak a gyilkosával szemben, éppoly igaza van,
akkor nem is tudom, mit kívánjak magamnak, aki velem oly szorosan, mint súlyemelővel az erő,
úgy összenőtt.
Mikor jöjjön el, az áldott vagy átkozott, így is – úgyis megállíthatatlanul közeledő nap. Viszont míg teheti, fanyar mosolyt csal arcomra, a megnyugtató gondolat, hogy addig…., legalább……,
ember vagyok.
3 hozzászólás
Szia Kedves István!
Örülök, hogy ismét olvashatlak…Már végeztél a sulival?…Bizony elég nehéz a művészember sorsa, ahogy írásodban emlegeted, és általában ha, halála után ha.ha.ha elismerik…:)
Szeretettel: Lyza
Kedves Lyza. lassan el is feledem, amit megtanultam. Már nem hiszek abban, hogy valaha elismernek. Ezért nem is irogatok mostanság. Néha a MEK-en megjelent köteteimből csiszolgatom valamelyiket, esetleg egy véletlen született verssel kiegészítem és ez minden. Nem is ez a rettenet, hanem az, hogy ebbe már bele is nyugodtam. Köszönöm, hogy olvastál. Szeretettel: István
Nagyszerű és igaz gondolatok. Jó, hogy valaki ezeket kimondta végre!
Pecás