Ki vagyok én,
Kinek nincsen vagyona?
Csak egyszerű,
S egész kicsi otthona.
Mennyit érek,
E rohanó világban?
Hol az ember,
Elmerül a sodrásban.
Mit tehetek,
Hogy az élet szebb legyen?
S, hogy a nevem,
Feledhető
ne legyen.
Tán kiáltsam,
Hangosan a pusztába?
A szeretet,
Mégsem lehet hiába!
Hogy a vagyon,
Olyan fontos nem lehet,
Hogy feledjük,
Mennyit ér a szeretet!
De jó lenne,
Tudni, most nem rohanok.
Újra látni,
Az eladó mosolyog.
Mosolyára,
Nevetéssel felelni,
Embereket,
Emberien szeretni.
Segíteni,
Akárkinek, ha tudok,
Hiszen lehet,
Majd én is rászorulok.
Ha sétálnék,
Köszönnék mindenkinek,
Akkor tudnám,
Mennyi embert ismerek!
1994
2 hozzászólás
Jó a mondanivalója és a rímek is rendben vannak. Gratu, szép vers!
egyet értek Heather Bayval, szép jók a rímek és tényleg van mondanivalója. 🙂
és szerintem azzal hogy verset írsz eleve nyomot hagysz a világban. 🙂
velem is szokott így lenni hogy megállok, mert úgy érzem elég volt a rohanásból, és olyankor nekem annyira jó érzés szokott lenni hogy végre pihenek és csak nézem a világot, mert én vagyok aza ki végre nem rohan csak szétnéz……
hát igen a vers már csak azért is jó let mert kellően elgondolkodtató…. 🙂
üdv