Újra és újra felböffen,
rágunk egyet rajta,
bár nem emészthető,
ehetetlent keres a holnap,
nem segít elfeledni az idő.
Kéred nem kéred rágni kell,
mert nem feledheted,
kérődzünk rajta ismét,
majd holnap újra,
rágjuk az elmúlt időt,
az elszaladt éveket.
Jövőnk nincs, csak
emészthetetlen jelen,
mert tisztázni ,
az igazságot tudni
tudatni – ma még –
sok álszent nem akar.
Így mindig marad konc,
vagy valami emészthetetlen,
fel-felbukkanó mocsok,
vagy újra közénk dobott
több évtizedes kutyasz.r…
Árulók, talpnyalók
állnak sorba
újabb koncokért,
ma már azt is tudjuk
az elmúlt húsz év
elveszett,
ellopták a semmiért.
S e semmiség az életem,
legszebb húsz évem
elétek teszem,
hogy álljon itt mementóként,
s bár megetették velem,
hogy szabad leszek,
s hogy mennyi szépet
hoz a demokrácia,
hazugság volt, mint
mindig korábban…
így meg nem emészthetem.
S fel-felböffen újra…
2 hozzászólás
Szabadformájú versedben sok igazságot mondtál el, helyenként elég drasztikus szókimondással. Csodálkozom, hogy a szerkesztők átengedték. Az én egyik szolídabb hangú versemet nem engedték föl a lapra.
Jó néha kimondani az igazságot. Óh, mennyit szidták a korábbi időket, s most helyette mit kaptuni? Még annál is rosszabbat.
Örülök, hogy olvastam a versedet
Üdvözlettel: Kata
Kedves István!
Emészthetetlen ez a mostani helyzet sok embernek.Most még tűrnek, de a türelem lassan elfog
fogyni. Minden pohár betelik egyszer.Sok keserves igazságot írtál.
Üdv: Ági