Arra gondoltam, emlékedre verset írok
Gyönyörű szépet, mint még sohasem
De egóm győzött felettem
Nem szennyezem be e szűz lapot veled
Mert nem érdemled meg és
nem érsz annyit, hogy még ennyit is adjak neked
Eltemettelek magamban fejfádon szöveg díszeleg
Béke poraidra és nyugodj békében
Életedből mostantól eltűnök
Napjaidban nem leszek
Te kérted én nem akartam
Hogy örökre feledjelek
6 hozzászólás
Kedves Zsolt!
Keserű, már-már dühös szavak… mégis szép emlékvers lett belőlük:)
Üdv: Borostyán
Kedves Zsolt!
Ha ennyire kivívta haragod,
Biztosan fájt amit szólt,
De talán félre értés volt…:(
Versed bár dühös, de szép volt!:)
A vers maga dühös, abba azonban nem vagyok biztos, hogy ezért lett hibás a vers pár helyen vagyis jobban megírható itt-ott szerintem, mert te dühös voltál. Itt elsősorban szavak egymásutánjára gondolok, valahogy néhol én máshogy írtam volna, de mindegy.
Üdv
Nekem tetszik a vers. Az, hogy a végére már rövidebbek, szinte pattogóbbak lettek a sorok, még keményebbé teszik az üzenetet.
Sziasztok!
Köszönöm, hogy itt jártatok és olvastatok!
A vershez részemről no cooment….
el se olvasom többet.
Kemény!Tudod, csak azt tudjuk elengedni, kimondott, vagy leírt szavak nélkül, kit igazán szeretünk.Én valójában nem éreztem dühöt a versedben, hanem tehetetlen fájdalmat.Ez szomorúvá tett:(Ölellek drága barátom:Kriszti