Húzz szikláid közé,
Hadd pásztázzam
Őseid vörös földjét-
S nyughatatlansággal
Dobog valami…
Mutasd vad barátaid,
Hadd tekintsem
Farkasod jégszemeit-
S könyörtelenül
Megfagy valami…
Hívd a múlt szellemeit,
Hadd szívjam
Pipád öröm füstjét-
S fájdalmasan
Elszáll valami…
Játszd a nász dalát,
Hadd csókoljam
Indián-pár lobogó haját-
S visszafordíthatatlanul
Elmúlik valami…
Énekeld harci dalod,
Hadd vérezzek
Metsző baltádtól-
S élettelenül
Dühöng valami…
Szívem vert hevesen,
Lelkem jégpáncéllá
Keményedett,
Elszállt a fehér értelem,
Elmúlt az újjászületés
Reménye,
Csak dühöng már
Testem:
Hol vagy Indián,
Mi lett Veled?
2 hozzászólás
Hú , ha jól értem, ez a kis vers, bizony szenvedélyes. Bizony szerelem rejlik benne, bizony édes vágy bizony száguldó képzelet. Szép a versed, jó is, Mindent, mindent kifejez.
szeretettel fefo.
Köszönöm soraidat, talán leginkább az az érzés ihlette a verset, hogy hogyan lehetett egy egész kultúrát, emberi fajt szinte teljesen kiirtani…hogy mennyi mindent tanulhattunk volna tőlük, és mennyi mindenre már nem lesz lehetőségünk.
Néha megrémiszt ez az erőszak, amit a “modernizáció érdekében”- cimszó alatt csinálnak, csináltak. Szerelem a földbe,a világukba, képzelet száguldása…:-) Véleményeiddel szebbé tetted a napom!