ezüstjét hinti tóra, rétre,
én, a tücsök előjövök,
szemem behunyva hegedülök.
Dalomon kívül semmim sincsen,
minden vagyonom,minden kincsem
muzsikám, és a szerelem,
ezen a bódult éjjelen.
Ha erre jársz, hajolj le értem!
Végy tenyeredbe, én megértem,
ha szíved éppúgy sajog
mint nékem, ki belehalok.
Én, a tücsök majd szépen, csendben
elégek ebben a szerelemben,
nagy szemeimből a könnyek
lassan a tenyeredbe peregnek.
S ha már nem mozdulok,
s szívemből az utolsó vers is eldobog,
harmatot hullatva szeméből
Hold-anyánk elfordul az égről.
Te szomorú leszel majd, s daltalan,
s akkor a szívedből hallod, halkan
egy kis tücsök hegedül,
hogy ne legyél egyedül.
4 hozzászólás
Osztozom abban a reményedben, hogy a tücsökdalok beköltöznek az emberek szívébe. A tieid biztosan.
már nem is tudom, irónia-e, de lehet, hogy nem is kell tudnom…aqua
Szia!
Nagyon kedves vers. Szegény tücsök, szegény “Te”.
Üdv: Kádár Kata
Versedet a véletlen dobta ki nekem. Nagyon aranyos, olvasnivaló, igazán örültem neki. Már olvastam más versedet is. Van hozzá tehetséget. Örömmel olvastam: Kata